Az elmúlt hetekben ismét változott az európai válságkezelési stratégia, illetve némileg Európa és Magyarország viszonya is, érdemes tehát áttekinteni, mi várható a (közel)jövőben.
Először, a legfontosabb: az EU megfelelő szervei javasolják a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetését, az IMF pedig jelezte, hogy az írott (és íratlan) szabályoknak megfelelő jegybanktörvény elfogadása után hajlandóak megkezdeni a tárgyalásokat a hitelmegállapodásról. Mégsem repkedtek győzelmi közlemények egyik minisztériumból vagy kormányszervből sem. Mondjuk akkor be kellene látniuk, hogy sem az EU, sem az IMF nem az összeesküvés-elméleteknek megfelelően dolgozik, hanem egyszerű, leírt feltételek teljesülését vizsgálják. Ha már megkötött szerződésről van szó (mint a kohéziós pénzek és a jegybanktörvény esetén), akkor csak azokat a feltételeket, amelyeket az ország valóban el is vállalt – pluszpénzekért pedig pluszfeltételek is lesznek, és azokat is ugyanígy fogják ellenőrizni.
Ez azonban egyelőre úgy tűnik, nem jut senki eszébe, mert a kormány számára valójában még mindig nem fontos sem az EU, sem az IMF. Még mindig azt hiszi, a török úttal (valódi mentőcsomag nélkül, pusztán a tárgyalások ígérgetésével átverni a piacokat) meg lehet úszni a válságot, miközben beindul a gazdasági növekedés, és ennek hatására mindenki békén hagyja Magyarországot, ahol lehet építeni az egyedülálló politikai rendszert.
Ez azonban nem fog bekövetkezni, több okból sem. Egyrészt, a tárgyalások ígérgetésével nem sikerült normálisan megoldani a magyar állam finanszírozását. Az államkötvényeket rendszeresen a régiónknak és fejlettségi szintünknek megfelelőt jóval meghaladó hozamokkal sikerül csak értékesíteni. Magyarra fordítva ez annyit tesz, hogy az unortodox gazdaságpolitika eddig kizárólag a magyar állampapírokat felvásárlóknak hozott extra hasznot. Ők nem gonoszok egyébként, teljesen racionálisan mérlegelnek, számukra kizárólag az a szempont, hogy a kockázatvállalásért az ígért kamatot megkapják, mindegy, miből, ha telekomadóból, akkor abból. Ugyanez viszont Magyarországnak százmilliárdokban mérhető veszteséget jelent. Erre nem lehet azt mondani, hogy átverték a piacokat: a piacok extrém kockázatokért extrém kamatokat követelnek.
Másodszor, ezt a veszteséget két feltétel teljesülése esetén volna érdemes vállalni: ha az uniós és IMF-es előírásoknál lazább költségvetést készítenénk, és az uniós és IMF-es javaslatoktól merőben eltérő módszerekkel sikerülne beindítani a gazdasági növekedést. Ezek a feltételek azonban nyilvánvalóan nem teljesülnek. A költségvetési hiány stabilan tartása érdekében mindent megtesznek, igaz, a lehető leginkompetensebb módon (azaz gyenge minőségű tervezéssel és sok utólagos korrekcióval, Gyurcsány legrosszabb pillanatait alulmúlva), növekedés pedig nincs, az ahhoz nélkülözhetetlen vállalati hitelezés pedig áll, és nem várható, hogy újrainduljon, főleg nem a tranzakciós adó kivetése után.
Ezen a legújabb csodacsomag sem fog segíteni, ami különböző trükkökkel lényegében a 2014-es bevételeket, valamint a kamatszintek feltételezett csökkenéséből származó pénzeket kezdi költeni jövőre. Növekedés híján pedig rosszabbul fogunk élni, mint négy éve. Mégpedig érzékelhetően rosszabbul, és valószínűleg senki nem tudja elképzelni, milyen lesz, amikor tömegeknek kell kényszerből drasztikusan megváltoztatni a mindennapi megélhetési szokásaikat.
Sőt. A csodacsomag egy olyan taktikai fegyver, amelyik megsemmisíti saját bevetésének feltételeit. A bevételekkel való trükközés ugyanis könnyen kimerítheti a hiányról szóló szabályokat, a jegybank veszteségessé tétele pedig a jegybankkal kapcsolatos nemzetközi kötelezettségek valószínű megszegése. Ebből következik, hogy Magyarország újra túlzottdeficit-eljárás alá kerülhet, illetve a még meg sem kezdődött tárgyalások ismét veszélybe kerülnek. Ettől pedig visszajutunk oda, ahol most is állunk, csak néhány százmilliárddal szegényebben, még jobban rászorulva az unió és az IMF mentőöveire, köztük a jelenleg még nem szükséges, de a bankrendszer további piszkálása miatt esetleg szükségessé váló bankmentésre is.
Valamiért a magyar kormány ezt nem látja, sőt az európai válságcsúcs utáni nyilatkozatokból arra lehet következtetni, hogy azt hiszi, Európa előtt járunk. Pedig nem. A tranzakciós adó, mint azt már sokszor elmondták, normális helyeken szabályozási célokat szolgál, lassítja a követhetetlenül gyors, nagy kilengésekkel járó pénzpiaci mozgásokat. Hogy ez jó-e vagy rossz, nem ide tartozik, mindenesetre célja nem az egyéb költségvetési lyukak betömése. A baloldali kormányok által kizsarolt európai növekedésélénkítő csomag pedig nem fog működni (ezek ugyanis Keynes óta nem működnek), nem ok a büszkeségre, hogy a magyar állam önszántából sokkal több pénzt költött már el felesleges betonozásra.
A válságcsúcs többi eredménye pedig egyértelműen az Orbánnak ellenszenves, föderális Európa irányába mutat – például elképzelhető, hogy bankmentést csak akkor lehet végrehajtani, ha bevezetik a közös európai bankfelügyeletet.
Mások (Kína, Oroszország, a Közel-Kelet) meg még annyira sem akarnak Magyarországgal szövetséget kötni. Hogy ezek után mire fogunk jutni? Kiderül, de jó eséllyel nem lesz kellemes.
