#Matolcsy György

Matolcsy: a Pareto-modellt alkalmaztuk

Egy menedzsereknek szóló, döntés-elősegítő kézikönyvről írt ajánlójába fűzte bele e heti gondolatait Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, aki szerint a könyvben felsorolt mind az ötven döntési stratégiát használta a kormányzat.


Flashmobot szerveznek Matolcsy minisztériuma elé

Flashmobot szervez szombaton délután 3 órára a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elé a Negyedik Köztársaság Mozgalom (4K!), a Lehet Más a Politika (LMP) és a Magyar Szolidaritás Mozgalom "a matolcsyzmus és a kiszolgáltatottság ellen", illetve az új Munka törvénykönyve és a 2013-as tervezett költségvetés visszavonását követelve - tették közzé s szervezők. A Facebookon arra kérik az érdeklődőket, hogy mindenki vigyen magával egy sárga csekket.


Matolcsy: szerénynek kell lennünk

Az emelkedés költségvetésének nevezte Matolcsy György a jövő évi költségvetést a parlamentben. Szerinte ezzel a válságon kívüli helyen találjuk majd Magyarországot.


Napi: háromszor több embert érinthet a kényszernyugdíj

A kormányzati becslés nagyjából háromszorosát, mintegy 30 ezer főt érinthet a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által felvetett ötlet, amely elrendelné az önkormányzati, oktatási és egészségügyi reform nyomán jövőre az állami körbe visszatérő 250 ezer közalkalmazott 62 év feletti kötelező nyugdíjba vonulását – írta saját számításaira hivatkozva a Napi Gazdaság.



Bizonyítványáról faggatták Matolcsyt

Matolcsy György szerint ahogy azt korábban jelezték, valóban megtámadták az országot, ám ezt sikerült a kormánynak kivédenie. A nemzetgazdasági minisztert egy órán keresztül faggatták az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának tagjai.


"Ne szaladjunk előre" – Orbán elviekben támogatja a frakció kéréseit

A Fidesz–KDNP-frakció kérései többmilliárdos lyukat üthetnek a költségvetés bevételi oldalán – hangzott el a képviselőcsoport hétfő délelőtti ülésén. Korábban a Rogán Antal vezette frakció benyújtotta igényét arra, hogy milyen változtatásokat kérnek a Nemzetgazdasági Minisztérium által benyújtott 2013-as költségvetési tervezeten, Orbán Viktor ezekre azt mondta, méltányolja őket, de konkrétumokról nem akart beszélni.


A hét, amikor meglett Orbán kulcsa a hitelkapuhoz

Kiegyezés látszik jegybanktörvény-ügyben, biztossá vált, hogy nem vesznek el tőlünk kohéziós pénzeket, és még Európa is egy icipicit fellélegzett a görög választások eredménye miatt. A felhőtlen égboltot néha betakarta egy-egy viharfelhő: a tranzakciós illetékkel komoly bajok lehetnek, a költségvetést pedig az ÁSZ is komolyan megkritizálta. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.


Matolcsy: spórolni tudunk, most már növekedni kell

Miután az Európai Unió elismerte a magyar költségvetési kiigazítást, Matolcsy György azonnal a növekedés stimulálásán töri a fejét. Kérdés, hogy milyen területen és milyen forrásból. A terveibe először Orbán Viktort fogja beavatni - mondta el a nemzetgazdasági miniszter a Magyarország számára sikerrel véget ért Ecofin-ülés után.


A Fidesz-frakció feltételeket szab a kormánynak a büdzsé megszavazásához

Bár támogatják a kormány által elkészített költségvetési javaslat sarokszámait és a deficitcélt, nem mindennel elégedett a Fidesz frakciója, ezért elvárásokat fogalmaznak meg a kormány felé - mondta Rogán Antal fideszes frakcióvezető pénteki sajtótájékoztatóján. A képviselőcsoport négypontos csomagot dolgozott ki, amelyet szeretne viszontlátni a költségvetésben.


Rendkívüli ülésen boncolja a Fidesz a költségvetést

Előrehozták a jövő évi költségvetés vitáját a Fidesz frakciójában: a kormánypárti képviselőcsoport vezetői rendkívüli ülésen, pénteken vitatják meg a kabinet javaslatát – értesült a hvg.hu. Több fideszes képviselő szerint komoly lobbik indultak be a megszorító büdzsé átírására.



Komoly hiányt okozna a felsőoktatásban a tömeges nyugdíjazás

Az oktatási államtitkárság szerint a felsőoktatásban a minősített oktatók tömeges nyugállományba küldése komoly hiányt okozna, ami ellentétes a felsőoktatás-politika minőségközpontúságával, ezért "egyetemleges intézkedés nem várható"; ezt szerdán közölték az MTI érdeklődésére.


Pénzügyi összeomlást hozhat a tranzakciós adó

Ha a kormány nem változtat, a pénzügyi tranzakciós illeték miatt a vállalati pénzforgalom jelentős része külföldre távozhat. Ebből akkora baj lehet, hogy banki vélemények szerint ez lehet Magyarország pénzügyi armageddonja. A pénzforgalmat a cégek áthelyezhetik külföldi számlákra, a készpénzt pedig már az illeték bevezetése előtt kiviszik az országból. A szomszédos országokban egy iparág épülhet rá a magyar tranzakciós illeték kínálta lehetőségre. A magyar bankrendszerből viszont kimegy a likviditás, tovább drágul a hitelezés, és leépül a szektor. A magyar gazdaságból a maradék hajtóerő is elillan.


Az egészségügy kulcsfiguráit küldené nyugdíjba Matolcsy

Akár ellátási problémákat is okozhat az egészségügyben, ha 62 évnél idősebbeknek kötelező lesz nyugdíjba vonulniuk, de az intézkedés a közigazgatást is jelentősen leterhelheti, ráadásul pedagógushiányt is okozhat – állítják a lapunk által megkérdezett szakszervezeti vezetők. Az mindenesetre biztos, hogy kényszernyugdíjaztatni nem szakmai, hanem költségvetési okokból akar az állam. Szócska Miklós is tisztában van azzal, milyen veszélyekkel járna ez az egészségügyben.



Széles Gábor: Matolcsy adója tönkreteszi a gazdaságot

A többkulcsos szja megszüntetésével nemcsak a költségvetésen ütött 500 milliárd forintos lyukat a kormány, de a tranzakciós illetékkel a magyar gazdaságot és a bankrendszert is a padlóra küldheti – mondta Széles Gábor a szombati Magyar Hírlapban.


Itt van Matolcsy tündérmeséje

Jelentős bevételnövekedésre és kevesebb kiadáscsökkentésre alapozza a kormány a jövő évet. Orbán bejelentése ellenére jövőre is megmarad a bankadó a pénzügyi tranzakciós illeték mellett. A jövedéki adókat megemelik, megmarad az eva, a gyes és a gyed összegén nem változtatnak. Hogy hogyan érinti a lakosságot a gyógyszerkassza megszorítása, még mindig nem derült ki.


Matolcsyék mást ígértek a bankok szerint

A kormány mai bejelentése, mely szerint a pénzügyi tranzakciós illetékből származó bevétel elérheti a 280 milliárd forintot, ellentmond a kormány és a Magyar Bankszövetség tavaly decemberi megállapodásának és a közelmúlt szakmai egyeztetéseinek, hiszen az eddigi szakmai elemzések ezen összeg kevesebb, mint a felére vonatkoztak - írja közleményében a szövetség.


"Az a baj, hogy Matolcsy víziója megtelik tartalommal"

A bankadó jövő évi teljes kivezetése nem fér bele a tranzakciós illeték megemelt mértékébe, amennyiben a kormány jövőre nem tervez további megtakarítást vagy plusz bevételt. A megkérdezett elemzők szerint a miniszteri bejelentés a százezer plusz munkahelyről, illetve a háromszázezer közfoglalkoztatottról is nehezen értelmezhető.