#Matolcsy György

Bemutatkozik Matolcsy új biztosa

Bemutatkozó sajtótájékoztatót tart ma Szalai Piroska miniszteri biztos, akit vasárnapi hatállyal Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nevezett ki a nők munkaerő-piaci helyzetének javítására. Szalai Piroska április elsejével már megkezdte munkáját a minisztériumban, megbízatása fél évre szól.


Lázár nem szavazott Schmittről

Lázár János és Mesterházy Attila bár jelen volt, mégsem nyomott gombot Schmitt Pál lemondásáról a parlamenti szavazáson, Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Kövér László pedig igennel szavazott. Matolcsy nem is volt jelen a döntéshozatalkor.


Matolcsy kinevezett egy miniszteri biztost

Miniszteri biztost nevezett ki vasárnapi hatállyal Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a nők munkaerő-piaci helyzetének javítására. A Hivatalos Értesítő legutóbbi száma szerint a posztot Varga Zsoltné Szalai Piroska Mária tölti be, megbízatása pedig fél évre szól.


Megszavazta a Ház Matolcsy javaslatát, amitől Tétényi Éva tartott

Több száz - legalább 750 - millió forintot kell befizetnie idén Esztergom önkormányzatának a központi költségvetésbe az állam által a várostól átvett intézmények után - így döntött hétfőn az Országgyűlés, elfogadva Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter erre vonatkozó költségvetési módosító indítványát.


Tétényi: "Mi ez, ha nem egy állami einstand?"

Esztergom független polgármestere szerint ha az állam által átvett intézményeket a városnak kell finanszíroznia, ahogy az egy módosító indítványban szerepel, akkor a többi településre is ez a sors várhat a jövőben.


Matolcsyék 750 milliót követelnek Tétényi Évától

Az idei költségvetésről szóló törvény módosításához zárószavazás előtt a kormány nevében benyújtott módosító javaslatában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter legalább 750 millió forint befizetésére kötelezné Esztergom önkormányzatát - áll a parlament honlapjára szombaton felkerült előterjesztésben.


A Nagy Reformkönyvbe sűrítették Matolcsyék a sikereiket

Nagy Reformkönyv címen kormányzati propagandaanyagot jelentetett meg és küldött szét elemzőknek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azzal a céllal, hogy bemutassa az elmúlt másfél évben hozott gazdasági intézkedéseket. Megkérdeztünk néhány közgazdászt azok közül, akik látták a dokumentumot, de névvel egyikük sem vállalta a véleményét.



Lengyel: "Amíg Orbán Viktor van, mindegy, ki a miniszter"

Magyarországon jelenleg nincs hiteles gazdaságpolitikai szereplő. Leszakadó pályán van az ország és nem fog megélni IMF-hitel nélkül – mondta a hvg.hu-nak Lengyel László közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója a tanácsadócég magyar gazdaság helyzetét és kilátásait bemutató tanulmányának sajtótájékoztatóján.


Matolcsy: a magyar adópolitika nem akarja gátolni a beruházásokat

Matolcsy György szerint kiszámítható, versenyképes adórendszerrel lehet biztosítani, hogy a vállalatok a megtermelt eredményt újra Magyarországon fektessék be, a kormány ebbe az irányba tesz lépéseket - írta a nemzetgazdasági miniszter Scheiring Gábor LMP-s országgyűlési képviselő kérdésére adott válaszában. Scheiring Gábor arra volt kíváncsi, hogyan kívánja csökkenteni a kormány a jövedelemkiáramlást.


NGM: nem változott az árfolyamgát értékhatára

A sajtóban megjelent hírekkel szemben azok a devizában eladósodottak élhetnek az árfolyamrögzítéssel, akiknek hitele folyósításkor nem haladta meg a 20 millió forintot - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI megkeresésére kedden.


Szocialista gömbsimogató vagy hiánypótló Matolcsyék legújabb ötlete?

A szocialista tervgazdálkodás után több mint húsz évvel a Nemzetgazdasági Minisztérium gondnoksága alatt megint lesz tervhivatalunk. Az új intézménytől a kormány a gazdaságpolitikát megalapozó elemzéseket és fejlesztési koncepciókat vár, de feladatai között a jövőkutatás is szerepel. Egyes szakértők szerint erre most egyáltalán nincs szükség, mások viszont úgy látják, ránk férne egy központi tervező egység, különösen az uniós források felhasználása miatt. A cikk megjelenése után a tárca is reagált a leírtakra.


Devizahitelek: Matolcsy módosítót adott be

Törvényileg szabályozná a devizakölcsön forintosításának, valamint a tartozás 25 százaléka elengedésének eljárásrendjét a kötelezettségüket tartósan nem teljesítő adósok esetében a nemzetgazdasági miniszter által a parlamentnek benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat. Egy másik indítvány az árfolyamrögzítésre jelentkezők kérelmeinek befogadási sorrendjét szabályozná.


A hét, amikor Matolcsy már a sallert is dicséretnek vette

Kaptunk egy sallert az Európai Unió pénzügyminisztereitől, de a nemzetgazdasági miniszter elismerésnek értette. Pedig Matolcsy már az OECD országjelentéséből is tudhatta volna, hogy egyáltalán nem ez a helyzet. A miniszterelnök megint eljátszott a gazdasági szabadságharc gondolatával, és az IMF-megállapodás egy kicsivel még bizonytalanabb lett. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.


Matolcsy: "valósággal ömlik ki a pénz az országból"

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter számítása szerint évi mintegy 8500 milliárd forintra rúghat az ellenőrizetlenül kiáramló, elvesztett pénz. A nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban a héten megjelent cikkében hangsúlyozza: "be kell tömni azokat az óriási lyukakat, ahol valósággal ömlik ki a pénz az országból".


Matolcsy az EU-döntésről: végre elismerték a kormány eredményeit

Matolcsy György szerint a kohéziós alapok felfüggesztéséről szóló döntés ésszerű lezárása megszüntette azt a kettős mércét, amelyet eddig Magyarországgal szemben alkalmaztak. “Végre elismerték azokat az eredményeket, amelyeket Magyarország elért" - közölte sajtótájékoztatóján.


Kokit kaphatunk Matolcsy kedvenc szervezetétől is

Több nemzetközi szervezet után bírálatra számíthat a kormány az OECD-től is, amennyiben a kedden nyilvánosságra kerülő országjelentés összhangban lesz a szervezet eddigi megnyilatkozásaival és legutóbbi ajánlásaival. A nemzetgazdasági miniszter gyakran hivatkozik az OECD-re, így különösen kínos lenne, ha innen jönne a koki.



A hét, amikor az EU vidéki kóceráj lett

Furcsa kanyarokat vett a héten a nemzetközi hitelkérelemmel, valamint a Magyarország ellen folyó kötelességszegési eljárásokkal kapcsolatos kormányzati kommunikáció. Míg a diplomáciai szolgálatban serénykedők alig győzték bizonygatni az ország elkötelezettségét a hiteltárgyalások előfeltételeként kezelt ügyek rendezésében, Orbán nem mulasztotta el, hogy megint sértegesse az uniós döntéshozatalt. Közben járatokat szüntetnek meg a MÁV-nál, a BKV pedig levegővételhez jutott. A hvg.hu heti összefoglalója.


Már az MNB-nél van a javaslat a jegybanktörvény módosításáról

A Magyar Nemzeti Bank tanulmányozza a jegybanktörvény módosítására vonatkozó kormányjavaslatot - közölték csütörtökön. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán jelentette be, hogy a kormány több ponton módosítaná az MNB-ről szóló törvényt, amely miatt az Európai Bizottság január 17-én kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen.