Milliós fizetéseket kaphatnak az MCC-s oktatók, csak az nem látszik, hogy pontosan mire
Volt olyan műhely, ahol az elvárt óraszám két százaléka teljesült tavaly szeptemberben.
Volt olyan műhely, ahol az elvárt óraszám két százaléka teljesült tavaly szeptemberben.
hvg.hu
Már a nyolcadik konferenciát rendezi meg az alapítvány, Várkonyinak kuratóriumi elnökként ez az első.
hvg.hu
Az Alapjogokért Központ konzervatív hadteste, a Wokebusters újabb szög az amerikai–magyar diplomáciai kapcsolatok koporsójában. Nagykövete, Gavin Wax több szálon is kapcsolódik szélsőséges csoportokhoz.
A Mol vezér szerint egy újabb árstop hatására hamarabb lenne üzemanyaghiány, mint az ukrán lépésektől.
hvg.hu
A Mandiner hetilapnak adott interjúban többek között azt is elmondta, hogy a „csalódott fideszes” jelenséget a baloldal találta ki.
hvg.hu
A magyar államtól kapott több százmilliárdból építette fel a Fidesz azt a fizikai infrastruktúrát és szellemi hátországot, amely Orbán Viktor keresztény-konzervatívnak mondott ideológiáját terjeszti Brüsszelben.
A Fidesz agytrösztje, az MCC tulajdonába került Modul magánegyetem rektora szerint a tulajdonosváltás nem befolyásolja, hogy mit tanítanak az intézmény falai között, ám többeknek az a véleménye, hogy megváltozott a légkör, írja az osztrák lap.
hvg360
Egyetértett azzal, hogy ha apját választják meg a következő amerikai elnöknek, azonnal véget vet az ukrajnai háborúnak.
hvg.hu
A rendezvénynek alig találtak helyszínt a szervezők, majd a rendőrség is közbeavatkozott.
hvg.hu
Nem szervez központi ünnepséget a kormány az uniós csatlakozás huszadik évfordulójára, május elsejére.
hvg.hu
A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány Lánczi András konzervatív filozófus tulajdonrészét vette meg.
HVG
Egy brüsszeli civil szervezet karolta fel a nemzeti konzervatívok ügyét, és megtámadta a bíróságon a konferencia megtiltásáról szóló határozatot: a bíróság helyt adott a keresetnek, a belga alkotmányban foglalt szabad gyülekezés jogára hivatkozva.
Keddig kell új helyet találniuk a szervezőknek, köztük az MCC-nek.
hvg.hu
Halmos Ádám 2011-ben vitte be a Libri-csoportba az általa alapított Nyitott Könyvműhelyt, ebből lett a Libri Kiadó, melynek 2021-ig, az MCC megjelenéséig volt ügyvezetője. A tulajdonrészét eladta, és létrehozta az Open Booksot. Az interjúban a többi között beszélt a váltás körülményeiről, illetve arról, hogy az állam közvetlenül beleavatkozik-e a Libribe. HVG-portré.
Nyilvánosságra hozta a Direkt36 a Mathias Corvinus Collegium beszerzési és kifizetési számait.
hvg.hu
Egy magyar kormányközeli lobbiszervezet aktívan támogatja az európai gazdatüntetéseket. A forrongás a szélsőjobboldali erők malmára hajthatja a vizet az uniós klímavédelmi célok rovására.
Fülöp István
Továbbra is téma a nemzetközi sajtóban a legutóbbi EU-csúcs, és Orbán Viktor már-már közmondásos kávészünete. Több lap is azt elemzi, mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel, mármint a magyar miniszterelnök és az Unió összefeszülésével. Az MCC bécsi egyetemi tulajdonszerzésével összefüggő újabb hírt közöl a Die Presse. Az Independent az izraeli helyzetet, a Politico Donald Trump autoriter vezetőkhöz fűződő vonzalmát tárgyalja. Válogatás a világlapok cikkeiből.
hvg360
Két politikusképző műhely is működik az országban kifejezetten nők számára, látszólag hasonló alapelvek mentén. A HVG a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Momentum alapítványának női vezető- és politikusképzőjét vizsgálta meg közelebbről.
hvg.hu
Belátták, hogy az egyszerűsített bejelentés „nem vált be”, a reklámhordozókkal kapcsolatban kifejezetten szigorít majd a szabályozás, a tervtanácsi rendszernek pedig három szintje lesz.
hvg.hu