Elkezdte kompenzálni a megtévesztett magyar vásárlókat a Temu
A cég a GVH-s bírsággal együtt több mint 1,3 milliárd forintot fizet ki.
A cég a GVH-s bírsággal együtt több mint 1,3 milliárd forintot fizet ki.
HVG
A Fidesz pártigazgatója újabb összeollózott képet is bevetve magyarázza tovább, hogy a Tisza jelöltje volt a balmazújvárosi időközi választást elbukó független jelölt, akiről korábban manipulált képekkel próbálta meg ezt elhitetni.
HVG
A megkérdezettek túlnyomó többsége szükségesnek tartaná, hogy törvényileg szabályozzák a mesterséges intelligencia használatát a politikai kampányokban.
HVG
A hatóság gyanúja szerint a légitársaság több ponton is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytathatott.
HVG
„Új év, új mélységek” – így kommentálta a Google egyik vezetője azt, hogy a rivális Microsoft a felhasználók megtévesztésével próbálja a Bing felé terelni a felhasználókat.
HVG
A jelek szerint csali F–16-osokat vethet be Kijev, hogy így tévessze meg az ellenséges egységeket. A felfújható változatok természetesen nem tudnak repülni, de méretükben és küllemükben olyanok, mint az igaziak.
HVG
A választási megfigyelők még vizsgálják, hogy Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt kezdeményezése a szavazatok újraszámolására megalapozott-e.
hvg.hu
„Az állatkertben nincsenek pandák, ezért akartuk ezt megcsinálni” – mondta az állatkert szóvivője.
hvg.hu
Matthew Perry Twitter-fiókja egy csaló oldalra irányítja a felhasználókat, ahol kriptovalutában kérnek adományokat.
hvg.hu
A hatalmas követőtáborral bíró Chiara Ferragnit egymillió euróra bírságolták, miután kiderült, hogy megtévesztette a fogyasztókat: úgy volt, hogy a saját nevével reklámozott karácsonyi sütemény árából egy gyerekkórháznak lesz adomány, ehhez képest valami nagyon félrement.
hvg.hu
Az Európai Uniós Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) legfrissebb jelentése szerint a mesterséges intelligenciára támaszkodó eszközökkel az eddiginél kifinomultabb és gyorsabb támadásokat lehet végrehajtani. A szakértők úgy látják, elsősorban az uniós polgárokat célozhatják meg a támadók. A cél, hogy aláássák az információba vetett bizalmat.
hvg.hu
Minek autógumikat pakolni a vadászgépek hátára, ha festeni is lehet?
hvg.hu
A tévétársaság végül nem kapott bírságot.
hvg.hu
Előszeretettel próbálják meg az internetes csalók a felhasználók banki adatait megszerezni, ez alól az OTP Bank ügyfelei sem jelentenek kivételt. Érdemes körültekintőnek lenni, a pénzintézet azt is megfogalmazta, mikre érdemes figyelni, milyen gyanús jelek hívhatják fel a figyelmünket a csalásra.
hvg.hu
Összesen 19 millió forintra bírságolt a versenyhatóság egy sportfogadás-tanácsadó oldalt és az annak dolgozó influenszereket.
MTI
375 közösségi profil több mint 2000 bejegyzését elemezték a szakemberek, hogy kiderüljön, mennyire foglalkoznak a klímaváltozással a legnagyobb szennyezők: az autógyártók, az olajipari vállalatok vagy épp a légitársaságok. Az eredmény elszomorító.
hvg.hu
A cég által gyártott autók tulajdonosai már több tízezer dollárt fizettek ki egy olyan alkalmazásért, ami még el sem készült.
hvg.hu
A Global Witness jelentése szerint ha valaki klímaszkeptikus, annak egy idő után egyre durvább álhíreket és összeesküvés-elméleteket ajánl a Facebook.
hvg.hu
A versenyhatóság szerint a jegyértékesítő platform megtévesztette a fogyasztókat, valamint pszichés nyomás alá helyezte őket.
MTI
A nőt a közművek nevében kereste meg valaki, hogy egy 1340 forintos elmaradást behajtson rajta. De ennél sokkal többet zsákmányolt.
hvg.hu