Filmbe illő emberi gesztust tettek az olasz mentősök
Egészen kis dolgot kért tőlük a beteg, de lehet, hogy nem mindenki teljesítette volna.
Egészen kis dolgot kért tőlük a beteg, de lehet, hogy nem mindenki teljesítette volna.
A rendőrség, a mentők és a katasztrófavédelem arra kéri az embereket, hogy csak tényleges veszély esetén hívják a 112-es segélykérő vonalat. Csak épp elég alpári módon teszik.
Az Országos Mentőszolgálat szerint nincs baj, csak szükség esetén átcsoportosítanak embereket, a mentődolgozók szövetsége szerint viszont Budapesten munkaerőhiány van.
A helyi központi segélyhívó vonal egyik szóvivője szerint csupán egy kiragadott, kirívó esetről van szó.
Nem zavarta a BMW sofőrjét, hogy a mentőknek fenntartott helyen áll.
Az anyuka életveszélyes állapotban volt, mentő vitte kórházba – rendőri felvezetéssel.
Egyre több a munkahelyi baleset és rosszullét az országban a hőhullámok miatt, sok munkaadó pedig semmit nem tesz annak érdekében, hogy a helyzet legalább egy kicsit elviselhetőbb legyen.
Valakinek már az is gondot okoz, ha éjjel azért nem tud nyugodtan aludni, mert a szomszédban épp újraélesztenek valakit.
Miközben Magyarországon, ahogy a világon szinte mindenhol, javarészt a kilencvenes évek óta alkalmazott technológia segíti a mentésirányítást, néhány országban már hasznosítják a jól vizsgázott mesterséges intelligenciát.
Még a sokat látott mentőket is meglepte az, ami reggel egy VIII. kerületi lakásban lezajlott.
A baleset a főváros II. kerületében történt.
Veszélyes lett volna a liftben vagy a lépcsőn levinni a hordágyat.
A Párbeszéd törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy hatvan százalékkal emeljék fel az Országos Mentőszolgálat dolgozóinak bérét, és oldják fel a létszámstopot, amit sajtóhírek szerint bevezettek a szervezetnél. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn közleményben tagadta, hogy a mentősöknél létszámstop van.
A mentők állítják: a nőt megvizsgálták a baleset helyszínén, és nem mutatott életjeleket. A halottasház egyik alkalmazottja azonban észrevette, hogy a hozzájuk beszállított nő lélegzik.
A hídon tartózkodó munkatársunk szerint a tűzoltók, a mentők, és a rendőrök is a helyszínen voltak este 10 után, az index olvasója szerint valaki felmászott a hídra és a Dunába ugrott.
Gégekanülje miatt nem tudott beszélni, ráadásul fulladásos rohama volt.
Az egyik mosdóban hetente tör fel a fekália, a tisztasági festésre az ott dolgozók dobnak össze.
Egy nőt, aki a helyszínen készült felvételek szerint rosszul lett, a rendőröknek kellett kivinniük a lakásból.
Többször meg akarta ütni a rajta segítő ápolót.