Hétfőn jön az új húszezres
A jelenlegi bankókat már csak egy évig lehet használni.
Matolcsy György szerint az elmúlt években végrehajtott monetáris fordulattal a jegybank ezermilliárd forinttal járult hozzá a növekedéshez.A jegybankelnök a Magyar Időknek adott interjúban azt is mondta, hogy a mostani állás szerint valószínűleg nem lesz szükség nagy mértékű kamatemelésre. Matolcsy György kitalációnak nevezte azokat a híreszteléseket, amelyek szerint visszavágyik a Nemzetgazdasági Minisztériumba.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Szabad lett az út a politikusok rokonai előtt a közbeszerzéseken, Polt Péter elismerte, hogy loptak a Quaestor-ügyben, Paks II-nek meg úgy fest, annyi. Zuckerberg sokak szerint jótékonykodásnak álcázott adóelkerülést indított, a szocialisták aláírásokat gyűjtenének, hogy emeljék meg a közszolgák pénzét (pedig nem is keresnek annyira rosszul, mint állítják), a kormány már szelektál a nemzetközi hiperláncok szívatásában. Heti gazdasági összefoglaló a hvg.hu-n.
hvg.hu
Egyhangúlag az alapkamat 1,35 százalékon tartására szavaztak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai a testület legutóbbi, november 17-i kamatdöntő ülésén.
MTI
Tízmillió forintra bírságolta a Polgári Bank Zrt.-t a felügyeleti jogkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank (MNB) különféle jogszabálysértések miatt.
MTI
Matolcsy elhagyta a “jobb kezét”, idénre (majdnem) véget ért a boltzár, Orbán Viktor jó barátjánál csilingelt a kassza, mert stadiont is épít lovardába, az oroszok elzárták a gázcsapot, pénteken egymást taposták az emberek a világon. Tovább is van, mondjuk még. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
A jegybank, illetve alapítványainak ingatlanvásárlási étvágya csillapíthatatlannak tűnik. A Népszabadság szerint most a Bálnát akarják megszerezni, látogatóközpontnak és pénztörténeti múzeumnak szemelték ki.
hvg.hu
Máris talált új vezetőket a frissen megvett pesti tőzsde élére a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ahol egy bizalmi embert bíztak meg a milliárdos vagyonnal rendelkező Pallas Athéné alapítványok irányításával is - írta a Magyar Idők.
hvg.hu
Óriási meglepetést okozott a jegybankban, hogy voltaképpen különösebb előzmények nélkül távozott az MNB főigazgatói pozíciójából a Matolcsy György legszűkebb bizalmi köréhez sorolt Nagy Róza. Az egyik magyarázat szerint lelépésének köze lehet az MNB-n belüli üzemeltetési huszárvágáshoz is, de a jegybank nem árult el okot. A szakember, aki a Matolcsy-féle Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkáraként 2010-2013 között fontos pozíciót töltött be a tárcánál, ma már nem vesz részt a jegybanki gazdálkodás irányításban, de azért nem hagyják az út szélén: megtarthatja alapítványi pozícióit.
Baksa Roland
Változatlanul, 1,35 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden. Az elemzők is ilyen döntésre számítottak. Az alapkamat ezzel már a negyedik egymást követő hónapban maradt rekordalacsony szinten.
hvg.hu
Alig van már használható munkaerő az országban, tisztán vállalkozni csaknem lehetetlen, a trafikosoknak pedig tavaly már nagyon bejött az élet. Egyre több a furcsaság a közbeszerzések körül, hamarosan indul a karácsonyi vásár – legalábbis az online piactereken. Jól jártak a devizahitelesek, rosszul a Tesco webshop vásárlói. Hogy miért, kiderül a hvg.hu heti gazdasági összefoglalójából.
hvg.hu
Felfüggesztették a KÖBE biztosító kötelező felelősségbiztosításainak árusítását, a felügyelet szerint a biztosítónak nem megalapozott a díjpolitikája, és a tartalékhelyzete sem.
hvg.hu
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti eljárást folytat két új-zélandi székhelyű társaságnál, amelyeknek azonnali hatállyal megtiltották, hogy engedély vagy bejelentés nélkül jegybanki engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzenek.
MTI
Az Interactive Ltd.-nél piacfelügyeleti eljárást folytat a Magyar Nemzeti Bank azért, hogy megállapítsák, végeznek, illetve végeztek-e az MNB engedélye nélkül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról szóló törvényben írt befektetési szolgáltatási tevékenységet. A vizsgált társaság neve megtévesztően hasonlít a tőle független, az Amerikai Egyesült Államokban az ottani felügyeleti hatóság engedélyével legálisan működő Interactive Brokers Llc. nevéhez.
MTI
Egyhangúlag az alapkamat 1,35 százalékon tartására szavaztak a monetáris tanács tagjai a testület legutóbbi, október 20-i kamatdöntő ülésén.
MTI
A Magyar Nemzeti Banknál (MNB) keletkező pénz közpénz ugyan, de sajátos jegybanki pénz – közölte a parlamentben szerdán Matolcsy György MNB-elnök. Vélhetően az MNB tetemes profitjára utalt, amelyből eddig tízmilliárdokért vásároltak festményeket, műkincseket és részben alapítványokon keresztül értékes ingatlanokat is.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Növekedéstámogató program - ez a neve a Magyar Nemzeti Bank új hitelprogramjának, amit jövő januárban indítanak el és a bankok piaci hitelezéséhez való visszatérését segítené elő.
MTI
Az MNB betiltotta a Seychelle-szigeteken és Belize-ben bejegyzett 5Gulden Corporation Ltd. nevű társaságok tevékenységét.
hvg.hu
Tizenhat részből álló oktatófilm-sorozat elkészítésére írt ki nyílt közbeszerzést a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely vállalkozási szerződés keretében adná ki a munkát.
MTI
Az MNB a tőzsdén keresztüli gazdaságfejlesztést támogatja azzal, hogy állami vállalatok és a kkv-k tőzsdére lépését segíti – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Portfolio keddi konferenciáján. Hozzátette, az állami vállalatok közül első lépésben a közszolgáltató cégeket és az állami bankokat (MKB, Budapest Bank) lehet tőzsdére vinni.
hvg.hu
hvg.hu
MTI