#mobilnet




Még több háztartást kapcsolnának a szupergyors netre
 

Még több háztartást kapcsolnának a szupergyors netre

Mintegy 230 ezer háztartásban már elérhető a szupergyors internet a szolgáltatók beruházásainak köszönhetően, csaknem 60 milliárd forint költségvetési és uniós forrásból pedig még az idén megkezdődik a hálózatfejlesztés az ország minden részén.

MTI MTI



Te túlélnéd? – egy nap mobilinternet nélkül
 

Te túlélnéd? – egy nap mobilinternet nélkül

281 méter. Ennyit úszott egy levegővétellel a horvát Goran Čolak még 2013-ban. Ez a jelenlegi világrekord. Három évvel később én egy hasonlóan embert próbáló kísérletnek vetettem alá magam: vajon milyen messzire jutok el egy átlagos nap, mobilnet nélkül?

Telekom Telekom

Vehet netet az égből is
 

Vehet netet az égből is

Mindenki futott már bele olyan helyzetbe, hogy épp amikor kellett volna, a mobilján nem volt térerő, vagy az adatforgalmi sebességgel adódtak gondjai – vagy olyan helyen (erdőben, völgyben) lett volna szüksége telekommunikációs szolgáltatásra, ahol ilyesmi nem is volt soha. Magyarországon a lakosság néhány százaléka éppen ilyen területen és viszonyok között él, vagyis vezetékes telefon és internetkapcsolat híján kimaradtak a digitális korszakváltásból zömmel azért, mert a szolgáltatóknak nem érte meg odáig kiépíteni az infrastruktúrájukat. Mutatjuk a megoldást.

Szabó M. István Szabó M. István