Tavaly a munkavédelmi bírságok felét építőipari cégek kapták
A legtöbb súlyos jogsértés az építőipar ágazatban tapasztalható – állapítja meg az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének jelentése.
A legtöbb súlyos jogsértés az építőipar ágazatban tapasztalható – állapítja meg az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének jelentése.
A gyár 66 alkalmazott esetében nem végeztetett el egy kötelező vizsgálatot. A gyárat az elmúlt években már összesen 378 millió forintra büntették különféle hatóságok.
Bár változott a munkavédelmi törvény, továbbra is a munkáltató felelős a dolgozója egészséges munkafeltételeiért. A látszólagos enyhítés sok cégvezetőt vezetett félre, főleg a kkv-k hozhatnak rossz döntéseket.
Szeptemberben költöztették a 2025-ben induló gyár közvetlen közelébe az irodai munkásokat.
Az irodistákat szeptemberben költöztették a 2025-ben induló gyár közvetlen közelébe, egy munkavállaló szerint azonban a körülmények nem alkalmasak a szellemi munkavégzésre.
Százezer foglalkoztatottra már "csak" 1,31 halálos munkabaleset jut.
Egy rendelet törölte az eddigi korlátozást.
A betontömb egy targoncáról zuhant rá.
Az érintettek tiltakozása ellenére benne maradt ez a csomagban, ahogy az is, hogy ezentúl nem kell elmagyarázni a dolgozóknak a munkavédelmi szabályokat.
A munkáltatók helyett a dolgozók felelősségévé akarják tenni a munkavédelmi szabályok megismerését.
Az akkumulátorgyári bérek csak látszólag magasak, ahhoz sokat és hibátlanul kell dolgozni minden hónapban – mondja Czirfusz Márton kutató. A foxconnizációnak nevezett folyamat nyomán tömegek kerülhetnek a betanított, gyártósor melletti munkakörökbe.
Annyi szabálytalanság derül ki az akkumulátorgyártók foglalkoztatási körülményeiről, hogy a kormány külön munkacsoport létrehozását kezdeményezte miatta. A veszélyes üzemek elleni tiltakozások az Orbán-féle társadalompolitikai vízió visszásságaira is rámutatnak.
Munkahelyvédelmi program keretében félmilliárd eurós hitelt vesz fel Magyarország, melynek első részletét – 200 millió eurót – már kedden átutalják.
Február 7-e óta új szabályoknak kell megfelelniük azoknak a vállalatoknak, amelyek dolgozói kémiai anyagokkal foglalkoznak.
Szükség törvényt bont, tartja a mondás, ami jelen esetben kiemelten igaz.
Ehhez képest csekély büntetést kaptak.
Egy tavalyi baleset miatt kell most felelnie egy fafeldolgozó két vezető beosztású dolgozójának Szolnokon. Akár felfüggesztett börtönt is kaphatnak.
A kereskedelmi ágazatban tavaly november 10. és december 10. között lezajlott országos szintű munkavédelmi ellenőrzéseknél a vizsgált 1013 munkáltató közül 893 esetében találtak munkavédelmi, illetve munkaegészségügyi hiányosságokat - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának a tárca honlapján közzétett jelentésében.
A hivatásos tűzoltó, aki a munkavégzést irányította, nem biztosított megfelelő védőfelszerelést a sértett számára és a szükséges munkavédelmi oktatásban sem részesítette őt. Később megpróbált hamisítani egy munkavédelmi naplót, társait pedig rávette arra, hogy hamisan tanúzzanak.
Az ellenőrzött 3853 munkáltató 77 százalékánál találtak szabálytalanságot az ellenőrök.