Új szabályok érvényesek a vegyszerrel dolgozó cégekre

Február 7-e óta új szabályoknak kell megfelelniük azoknak a vállalatoknak, amelyek dolgozói kémiai anyagokkal foglalkoznak.

  • hvg.hu
Új szabályok érvényesek a vegyszerrel dolgozó cégekre

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által eszközölt változtatás célja, hogy növeljék a vegyszerekkel dolgozó – hivatalos megfogalmazásban "kémiai kóroki tényezők hatásainak kitett" – dolgozók biztonságát, így a rendelet a munkahelyen jelen lévő, vagy a munkafolyamat során felhasznált veszélyes anyagok és veszélyes keverékek expozíciójából eredő egészségi és biztonsági kockázatok elkerüléséhez, vagy csökkentéséhez szükséges minimális intézkedéseket határozza meg.

A változtatás során uniós irányelveket ültetnek át a magyar gyakorlatba, így többek közt meghatározzák, hogy mekkora a veszélyes anyagok és a szálló- és rostszerkezetű porok megengedett maximális koncentrációja a levegőben, hogy hogyan kell kockázatelemzést végezni a munkahelyen, hogy milyen körülmények között tilos dolgoztatni a munkavállalókat, vagy például hogyan kell egy balesetet, üzemzavart, illetve veszélyhelyzetet leküzdeni.

A részletes szabályok ide kattintva érhetőek el.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.