#műtárgy






Kristálycsillár, ülő Buddha

„Varietas delectat” – azaz a változatosság gyönyörködtet ernyőcímmel rendezte meg a patinás osztrák cég két, egymás utáni szeptemberi napon árverését. Először a bútorok és lakásdekorációk kerültek sorra 250 tételben – a reneszánsztól a hatvanas évekig.Itt a legtöbbet egy monumentális ritkaságért fizettek: a biedermeier stílusú, tíz kerekes lábon álló, kihúzható ovális asztal – melynek lapja összecsukott állapotban 134, kinyitva 584 cm – 7–9 ezer euró közötti becsértéket kapott, de végül 12 500 euróért ment tovább.






Ráküldtek egy magyar céget a Seuso-kincsre: 3D-szkennelés után beteszik a kiterjesztett valóságba

A Magyarországra visszakerülő és jelenleg egy vándorkiállításon az országot járó Seuso-kincs minden ma ismert darabját digitális technológiával mérte fel a magyar Mensor 3D. A digitalizáció lehetővé teszi, hogy a leletegyüttes darabjait a kiterjesztett valóság segítségével, akár egy okostelefon kijelzőjén keresztül is bárki, testközelből megtekinthesse.






Elveszettnek hitték, most helyükre kerültek a háborúban eltűnt képek

Hetven évvel a második világháború befejezése után elveszettnek hitt műkincsek kerültek vissza hétfőn a kelet-németországi Dessauban található képtárba. A három festményt a Monuments Men Foundation jóvoltából láthatja viszont a szász-anhalti város. Az elveszettnek hitt képeket az amerikai alapítvány kutatta fel az Egyesült Államokban, majd megszervezte a műkincsek hivatalos átadását, ami hétfőn volt.




A Szépművészeti szerint nincs náluk lopott műtárgy

A Szépművészeti Múzeum szerint eddig sem az egyiptomi hivatalos szervek, sem szakemberek nem keresték meg őket azokkal a műtárgyakkal kapcsolatban, melyeket Egyiptom szerint gízai ásatásokról loptak el, a kérdéses műkincsek eredete pedig tisztázott és ismerik az eredeti tulajdonos nevét is.