Gondolta volna, hogy ebbe fektetnek a milliárdosok?
Sok minden megtalálható a milliárdosok vagyonában: a készpénztől a műkincseken keresztül a részvényekig. Földrészenként ugyanakkor eltér, hogy mibe fektetnek a szupergazdagok.
Sok minden megtalálható a milliárdosok vagyonában: a készpénztől a műkincseken keresztül a részvényekig. Földrészenként ugyanakkor eltér, hogy mibe fektetnek a szupergazdagok.
Kína gazdasága évek óta száguld, 2010 óta a világ második legnagyobb gazdasága. A vagyonosok szórják a pénzt, éhségük a műtárgyak iránt csillapíthatatlan. Van, aki 8 milliárd forintot fizetett egy 500 éves porceláncsészéért.
Az Országos Rendőr-főkapitányság műkincsvédelmi egységének nyomozói több mint két évtized után sem mondtak le arról, hogy a késő római kori kincslelet megtalálójának, Sümegh Józsefnek a gyilkosát (vagy gyilkosait) leleplezzék. A kincsek Magyarországra kerülése a nyomozást is elősegítheti. A rendőrök már most is „egy jól behatárolható személyi körben” kutakodnak.
Pert indított az egyiptomi műkincsvédelmi minisztérium Magyarország és Franciaország ellen öt régészeti lelet miatt, amelyet 2002-ben csempésztek ki az észak-afrikai országból - derül ki a szaktárca vezetőjének sajtóközleményéből csütörtökön.
Húszmillió dollárt remél a gyűjteményében lévő Pollock-festményért az E.ON.
Egy dolog vitán felül áll: Hildebrand Gurlitt ízlése kifogástalan volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az az 1406 festmény, amit a német hatóságok még 2012-ben fia és örököse, Cornelius Gurlitt müncheni lakásán találtak, és amely része a nácik által üldözött áldozataiktól elrabolt, kizsarolt, vagy „csak” elfajzottnak minősített és máig eltűntnek hitt műkincsvagyonnak. Az egyébként meglehetősen operatívnak ismert német hatóságokat a lelet oly mértékben hozta zavarba, hogy sokáig nem is „háborgatták” ezzel a közvéleményt. Ki tudja, meddig kímélték volna meg – többek között – a ma már igen idős törvényes tulajdonosokat a mellbevágó hírtől, miszerint számos eltűntnek hitt, az Art Loss Registerben is szereplő festmény előkerült, ha a Focus című német hetilap 2013 őszén nem tárja fel az igazságot.
A kutatások és azok publikációinak finanszírozása mellett a műtárgyvásárlás lenne a legfőbb feladata a Zsolnay-társaságnak, amelynek megalapítására Törő István, a Virág Judit Galéria ügyvezetője tett javaslatot a napokban Pécsett a városi önkormányzat vezetőinek. Páva Zsolt polgármester szerint a város örül a kezdeményezésnek.
További, a náci műkincsharácsolásból származó alkotásokat találtak a német parlament gyűjteményében.
Az első hazai boraukcióra kerül sor december 15-én a Budai Várban, ahol a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében kereskedelmi forgalomban nem kapható muzeális értékű magyar és francia borokat árvereznek.
Műkincs bérbeadó szolgáltatással mutatkozik be egy magyar startup az Art Market képzőművészeti kiállításon.
A The New York Post értesülései szerint a katari emír lánytestvére vásárolta meg Francis Bacon rekordáron, 142,4 millió dollárért, vagyis átszámítva több mint 31 milliárd forintért elárverezett triptichonját Lucian Freudról.
A német kormányzat már több mint másfél éve tud a Münchenben talált festménygyűjteményről, amelyben a náci diktatúra idején zsidóktól elrabolt alkotások is lehetnek. A műkincsfogásról november elején nyilatkoztak először hivatalosan a hatóságok, miután az ügy kiszivárgott a sajtóhoz.
Felbecsülhetetlen értékű ikonok, freskók és mozaikok kerültek vissza több mint negyven év után, kedden Észak-Ciprusra. A 173 relikviát korábban az ortodox és maronita keresztény egyházaktól vitték el Ciprus északi területeinek 1974-es török megszállása után.
Több száz alkotás származását sikerült tisztázniuk a Münchenben talált rejtélyes festménygyűjtemény ügyében nyomozó német hatóságoknak - írták vasárnap német lapok. Közben 22 képet foglaltak le Cornelius Gurlitt sógoránál.
A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) szerint a magyar műkincsállomány legféltettebb kincseit veszélyezteti az a parlament előtt lévő törvénymódosító javaslat, amely a közgyűjteményekben őrzött, vitatott tulajdonú kulturális javak visszaadására vonatkozik.
Ismét eladják a Rothschildok imádságos könyvét: a félezer éves műkincs 14 éve rekordösszegért, 13 millió dollárért (mintegy 3 milliárd forintért) cserélt gazdát, most még több pénzt remélnek érte.
A holland múzeumok összesen 139 olyan műalkotást találtak gyűjteményeikben, amelyeket valószínűleg a nácik koboztak el zsidóktól. Ezek között van két 17. századi portré, egy Matisse-kép, számos holland festő, például az amszterdami impresszionizmus jegyében alkotó Isaac Israels munkája, valamint nyolc olyan festmény, amelyeket az amszterdami Rijksmuseumban őriznek.
A Kieselbach Galéria ismét úttörő vállalkozás végére ért: többéves nehéz szakmai munka eredményeként felkerül az internetre eddig tízezer műtárgyból álló webgalériája. Célja, hogy kényelmesen és biztonságosan mindenki számára elérhetővé tegye a magyar festészet, fotó és design alkotásait.
Négy embert őrizetbe vettek a Tolna megyei rendőrök kedd este az M6-os autópályán, Paks térségében, kábítószerrel visszaéléssel gyanúsítják őket. Szekszárdon pedig németországi betörésből származó műkincseket foglaltak le - ismertették a két bűnügyet a megyei rendőri vezetők szerdán Szekszárdon, sajtótájékoztatón.
A Molnár Ani Galéria tulajdonosa, a Kortárs Galériák Egyesületének elnöke és nemrégiben egy olyan nemzetközi díjat kapott, amit a közép-kelet-európai régióból még korábban senki. Molnár Annamáriát kérdeztük az elismert műkereskedőket bemutató sorozatunk záró részében.