Közgazdászként végzett, kezdetben nemzetközi cégeknél dolgozott. Ingatlantanácsadóként többek között az Ybl Palotával is foglalkozott, itt rendezte kurátorként első kiállítását 2000-ben, amit több másik is követett. 1999-ben elnyert egy kurátori ösztöndíjat az osztrák Institut für Kulturwissenschaft-tól, 2001-től a Fiatal Képzőművészek Stúdiója (FKSE) tagja. Gyermekei születése után, 2007-ben elvállalta a Park Galéria projekt kurátori feladatait. Rá egy évre nyitotta a saját galériáját. Molnár Annamáriát először a galérianyitásról kérdeztük.

hvg.hu: 2008 őszén, a galériája indulásakor már kezdett kirajzolódni az a válság, ami mai napig megviseli a kortárs műkereskedelmet. Mindez nem tántorította el egy saját galéria nyitásának ötletétől?

Molnár Annamária: 2008 végén még nem látszott egyértelműen, hogy milyen súlyos is lesz ez a válság. 2009-ben nem sokkal a galéria elindítása után viszont annyira begyűrűzött a recesszió Magyarországra is, hogy valóban nagyon nehéz volt az első év. Szerencsére 2009 második felére a galéria kezdett kilábalni a kezdeti pénzügyi nehézségekből és 2011-re már kifejezetten jó évet zárt. Magyarországon sajnos már azt is sikernek kell elkönyvelni, ha egy galéria el tudja magát tartani. De nem sok optimizmus lenne bennem, ha csak a hazai piacra koncentrálnék azzal a művészeti profillal, amit mi képviselünk. Mivel esetünkben a külföldi vevőkör építése és a nemzetközi vásárokon való részvétel nagyon meghatározó, úgy látom, bőven van lehetőség és esély is a fejlődésre.

Fazekas István

hvg.hu: A csak hazai vevőkört célzó galériák nem életképesek?

M.A.: Azzal sincs szerintem gond, ha egy galéria kizárólag lokális vevőkörben gondolkodik, viszont úgy érzem, hogy a mi profilunk fejlődésével mára inkább a nemzetközi piacokon adható el a galéria által képviselt művészek alkotásainak nagy része. Persze ez ott sem könnyű, de az biztos, hogy progresszív művészetet Magyarországon eladni nehéz, ezért nagyra értékelem azokat a galériákat, akik ilyen fókusszal rendelkeznek. Ahhoz, hogy hazai képzőművészek munkáit egyre nagyobb hatásfokkal tudjuk külföldön is értékesíteni, a nemzetközi vásári jelenlét elengedhetetlen. Ezért úgy gondolom, hogy nagyon fontos lenne az NKA vásári pályázatok keretösszegének nagymértékű növelése. Több nyugat-európai példa is rendelkezésre áll ahhoz, hogy a jelenleg is működő és segítő állami támogatási rendszert továbbfejlesszük.

hvg.hu: A Kortárs Galériák Egyesületének vezetőjeként jobban belelát a hazai galériák életébe és gondjaiba. Hogy látja, mennyire sikeres a magyar galériák külföldi vásárokon való szereplése?

M.A.: A hazai galériák 31 nemzetközi vásári szereplést tudtak produkálni tavaly, ami úgy gondolom, hogy óriási dolog. Ez az eddigi legmagasabb szám, összesen 11 galéria szerepelt 20 különböző vásáron. Nagyon fontos szerepe van az effajta reprezentációnak abban, hogy a kortárs magyar képzőművészetet megismerjék külföldön és úgy gondolom, hogy a külföldre járó hazai galériák mindent meg is tesznek ennek érdekében. Több éves munka eredménye az, hogy olyan rangos vásárokra nyertek már felvételt magyar galériák, mint az Art Basel, Frieze London, FIAC, Paris Photo, Art Hong Kong, Artissima vagy a TEFAF és kimagasló számban szerepelünk a régió legfontosabb vásárán a Viennafair-en is. A sikerek ellenére azonban nem egyszerű helytállni egy ilyen rangos nemzetközi közegben. Sajnos a legtöbb magyar művész árszínvonala elég alacsony, így egy galéria nehezebben tudja a helyszínen kitermelni azokat a költségeit, ami egy ilyen szerepléssel jár.

Fazekas István

hvg.hu: Ön szerint milyen eszközökkel lehetne emelni a magyar művészek nemzetközi presztízsét és árait?

M.A.: Óriási jelentősége van annak, hogy egy művészeti vásár alkalmából külföldre vitt hazai művész szerepelt e fontos non-profit intézményekben, rendezvényeken, biennálékon. Ilyenek például a Velencei, Isztambuli és több más városban rendezett biennálék mellett a Documenta, vagy a Manifesta. Úgy gondolom, hogy a magyar művészeti intézményrendszernek intenzívebben részt kellene abban vállalni, hogy minél több hazai művész tudjon begyűjteni ilyen referenciákat. Az szerintem egyértelműen egy közös érdek, hogy a magyar kortárs képzőművészet minél ismertebb és elismertebb legyen nemzetközi szinten is. Nincs okunk negatívnak lenni, hiszen számos galériánk, művészünk és kurátorunk is van, aki nemzetközi szinten ismert és teljesít, ugyanakkor fontos, hogy folyamatosan fejlődjünk. Ennél lényegesen erőteljesebb törekvéseket figyelhetünk meg Lengyelországban, Romániában és a régió számos más országában. Nem maradhatunk alul a nemzetközi színtéren, mert később sokkal nehezebb lesz behozni a lemaradást.

Elengedhetetlen, hogy minél több kapcsolat alakuljon ki meghatározó külföldi kurátorokkal, intézményekkel, közgyűjteményekkel, az állami intézmények szintjén is. A kortárs magyar képzőművészet elszigetelődhet, ha nem visszük külföldre, és ha a művészet meghatározó nemzetközi figuráit valahogy nem lehet Magyarországra csábítani. Ehhez a folyamathoz kívánt hozzájárulni a Kortárs Galériák Egyesületének Budapest Contemporary néven futott vizitor programja is, és hasonló célkitűzése van ACAX irodának és az FKSE több projektjének is. Nagyon fontosak a nagyvilágból érkező visszajelzések, hiszen ezek által válik csak egyértelművé, hogy milyen frontokon fontos fejlődnünk. Nagyon meglepő tud az lenni, hogy mennyire eltérően látjuk mi magunkat és a külföldiek minket. Visszatérve a nemzetközi viszonylatban gondolkodó hazai galériákra; az ő szempontjukból a legfontosabb az lenne, hogy minél több rangos vásáron tudjanak ténylegesen gyökeret ereszteni. Nem csak alkalmi, hanem állandó kiállítókká válni.

Fazekas István

hvg.hu: Hogyan látja a Molnár Ani Galériát 5-10 éves távlatban? Vannak kitűzött célok, amiket záros határidőn belül el szeretne érni, vagy ennyire nincs minden lépés kiszámítva?

M.A.: Konzekvensen törekszem arra, hogy az elkövetkezendő 5-10 évben folyamatosan fejlődjön a galériám. Ez alatt elsősorban azt értem, hogy minél több rangos vásárra tudjak eljutni és állandó kiállítóvá válni a jövőben. Úgy gondolom, hogy egy galéria akkor tud igazán fejlődni, ha a képviselt művészei ugyanúgy vele fejlődnek, kölcsönösen támogatva egymást. Nagyon örülnék, ha az alkotóim közül többen tényezővé válnának nemzetközi szinten, fontos magán- és közgyűjteményben szerepelnének és rangos kiállításokon vehetnének részt. Mindamellett annak is nagyon örülnék, ha a jövőben több külföldi gyűjtőm lenne, hiszen ahhoz, hogy egy galéria nemzetközileg számottevő legyen, többek között ez is elengedhetetlen. Ezzel párhuzamosan azonban a hazai gyűjtőköröm fejlesztését is kiemelt feladatomnak tartom.

hvg.hu: Nemrégiben önnek ítélték oda az Európai Művészeti Galériák Egyesületeinek Szövetsége (F.E.A.G.A.) által évente kiosztásra kerülő Innováció és Kreativitás Díját. Ön szerint mi ennek a díjnak a jelentősége?

M.A.: Óriási dolognak tartom azt a tényt, hogy ezt a díjat idén először egy közép-kelet-európai galéria kapta, ami mutatja, hogy van egyfajta nyitás a nyugati világ részéről a régiónk irányában. Ami a személyes élményemet érinti a díjjal kapcsolatosan az mindenképpen a meglepettséggel írható le. A levélből, amelyben tájékoztattak derült ki, hogy Hans Knoll javasolt a díjra, melyről egy rangos nemzetközi zsűri döntött. A Knoll Galéria Bécsben és Budapesten is aktívan működik, így komoly rálátással bír a régió művészeti szcénáira. Az ő legfontosabb szakmai kritériumai a jelölés kapcsán a galéria nemzetközi tevékenysége, jelenléte, nemzetközi és általános kommunikációja és a non-profit projektjei voltak, valamint az is szempont volt, hogy a galéria milyen formákban építi a helyi szcénát. Úgy gondolom, hogy talán célja is lehetett 2013-ban a zsűrinek az eddigi nyugat-európai díjazottak mellet egy kelet-európai galéria elismerése, amivel a régióra irányult egy figyelem. Ebből adódóan úgy gondolom, ez a díj az én munkám elismerése mellett az egész magyar kortárs galériás szakma aktivitásának az elismerése is. Azt is mutatja, hogy kialakult egy komoly figyelem a magyar szcéna iránt, amit szerintem érdemes lenne kiaknázni a jövőben. Egyre inkább az látszik kirajzolódni, hogy a művészeti centrumok próbálják bevonni a periférián lévő területeket. Ez egy óriási lehetőség a magyar galériák és művészek számára, hogy gyökeret verjenek azon a nemzetközi színtéren, ahova már pár éve sikeresen beléptek.