A kínai multimilliomosok őrült tempóban gyűjtik a műkincseket

Kína gazdasága évek óta száguld, 2010 óta a világ második legnagyobb gazdasága. A vagyonosok szórják a pénzt, éhségük a műtárgyak iránt csillapíthatatlan. Van, aki 8 milliárd forintot fizetett egy 500 éves porceláncsészéért.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
A kínai multimilliomosok őrült tempóban gyűjtik a műkincseket

A világ egyik legnagyobb aukciósháza idén az első félévben rekordösszegű bevételt ért el, és ennek az egynegyedét kínai műgyűjtők pénztárcájából jött.

Június végéig az árverési ház 4,6 milliárd dolláros, vagyis 1000 milliárd forintos forgalmat bonyolított.

A cég jelentésében úgy fogalmaz: kimutathatóan élénkül az érdeklődés Kína részéről az árverések iránt, és a kínaiak nem is feltétlenül csak a helyi árveréseken vásárolnak, hanem európai, amerikai aukciókat is előszeretettel látogatnak. A kínai vásárlók leginkább a világháború utáni, modern munkák iránt érdeklődnek. A Christie's, a dagadó kínai pénztárcákra apellálva, ősszel Sanghajban is nyit irodát, már meglévő pekingi és hongkongi képviseletei mellett.

A másik nagy aukciósház is szépen profitál a gazdagodó kínaiak vásárlási kedvéből. A Sotheby's ázsiai eladásai idén a másfélszeresükre nőttek, az első hat hónap során három darab, 13 millió dollárnál is drágább tárgyat árvereztek el. Az aukciósház több mint 20 korábbi rekordját is megdöntötte az ázsiai piacon, és a világszerte értékesített tíz legdrágább tárgyból hatot a térségben adott el. Ezek között volt egy 500 éves csirkés porceláncsésze, melyet 36 millió dollárért (úgy 8 milliárd forintért) vásároltak meg.

Kína gazdasága évek óta száguld, a 7 százalékos gazdasági növekedési ütem már lassúnak számít ott. A kínai gazdaság 2010-ben a világ második legnagyobb gazdaságává vált (a legnagyobb az Egyesült Államoké). Hatalmas vagyonok jönnek létre.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.