A Ferrari F40-nél is sokkal ritkább régi Porsche szuperautót kínálnak eladásra
A 32 éves technikáért több mint félmilliárd forintnak megfelelő összeget kérnek el.
A 32 éves technikáért több mint félmilliárd forintnak megfelelő összeget kérnek el.
A Brabus újdonsága a Mercedes-AMG GLE 63 divatterepjáróra épül.
Most már azok is lecsaphatnak a bajor széria szupersportos modelljeire, akiket eddig esetleg a hátsókerék-hajtás vagy a fixen zárt tető riasztott el a vásárlástól.
A BMW németországi fejlesztési központjában járva ismerkedtünk meg az iX villanyautó egyedi új funkciójával.
Mercedes designnal és kínai technikával támad a kívül kicsi, belül nagy újdonság.
Az iX3 nem egy a kezdetektől fogva elektromos hajtásúnak tervezett modell, ennek ellenére meglepően hatékony működésű és akár hosszabb távok is bátran bevállalhatók vele.
A jelek szerint már nem kell sokat várnunk az M3 praktikus változatának hivatalos leleplezésére.
A kevesebb mint 800 példányban gyártott 33 éves autót 40 millió forintnál nagyobb értékűre becsülték, de végül ennél kevesebbet ajánlottak érte.
Porsche 928-asért eddig még sosem fizettek akkora összeget, mint most.
Ezúttal nincs semmilyen elektronikus sebességkorlátozás, így az Autobahnon bőven 300 fölé gyorsíthatunk.
A felvételeken a típus egyik sportos változata, az M340i vehető szemügyre.
Lehet 900 lóerővel kevesebb? – teszik fel a kérdést az Elektronnál.
Kipróbáltuk, hogy milyen a gyakorlatban a Taycan enyhén terepkombisra hangolt új változata, ezenkívül pedig azt is megnéztük, hogy mit tud az első tisztán elektromos Porsche csak hátul hajtó alapmodellje.
Ez az egyetlen példányban létező autó büszkén viseli magán a Mercedes emblémát, azonban a fejlesztéséhez nem sok köze volt a stuttgarti gyártónak.
Münchenben vettünk üléspróbát a BMW 0-ról 100-ra alig 4,3 másodperc alatt katapultáló újdonságában.
Nagyobb nyomaték és jobb gyorsulás jellemzi a felfrissített csúcsmodellt.
A Brabus által feltuningolt egyedi G-osztályból alig több mint egy tucat példány készült.
A praktikus családi autók között jegyzett típus plugin hibrid változata csak hajszálnyit lett sportosabb.
Legolcsóbban 16,7 millió forint ellenében lehet új X3-as szabadidő-autónk.
A 2-es széria legsportosabb modelljének álcázófóliás prototípusait már javában tesztelik a Nürburgringen.