Elkészült az első havi elszámolás, és már meg is kapták a pénzt azok, akik csatlakoztak a Magyarországon először aggregátorszolgáltatást nyújtó céghez. A PentaSun Kft. a háztartási napelemesek többletáramát árulja az áramtőzsdén, piaci áron, és a bruttó elszámolásban lévők számára kínált hivatalos kilowattóránkénti 5 forintos átvételi ár háromszorosát ígérte. Márciusban indították a szolgáltatásukat.
Az első hónap tapasztalatai alapján ezt be is tartották. Boczkó Tamás, a vállalkozás alapítója ugyanis arról számolt be a HVG-nek, hogy
márciusban átlagosan 15,34 forintot fizettek az ügyfelektől átvett többletáram kilowattórájáért.
Az alapító szerint volt olyan ügyfél, aki olyan jókor töltötte fel saját többlettermelését – reggel és késő délután, napközben maga használta fel –, hogy 18,93 forintos havi átlagárat tudott elérni minden feltöltött kWh-n, és ezzel ő érte el a legmagasabb árat az ügyfelek között. Négyükkel viszont még nem tudtak elszámolni, mert nem kapták meg az elosztóktól az ehhez szükséges adatokat.

A bruttós háztartási napelemesek márciusban összesen 8859 kWh elektromos áramot tápláltak be a hálózatba, ami után összesen 338 euró bevételhez jutottak, ebből jött ki a 15,34 forintos átlagár.
Az alapító figyelmeztetett, hogy nem lesz ez mindig így: az eddigi adatok alapján áprilisban kisebb átvételi árra számíthatnak. Például míg márciusban 1-2 negatív áras nap fordult elő, áprilisban már jóval több. Az ügyfelek megértették szerinte, hogy számít, mikor táplálnak fel.
https://hvg.hu/360/20250407_hvg-napelemek-tultermeles-arak-ingyenaram-ingyenebed
A cégnek jelenleg 180 napelemessel van szerződése, de már 350-nél jár a regisztrációk száma. Az ügyfélkör bővülésével kapcsolatban az alapító optimista, azt mondta, nem lehetetlen, hogy nyárra elérik a 600 tagot.
Az aggregátorcég most 1,3 MW beépített kapacitást kezel, ami már felér egy rendes nagy naperőművel (a Molnak például Algyőn van egy 1,5 MW-osa), de Boczkó Tamás szerint komoly előnyük, hogy mivel a velük szerződésben álló HMKE-k földrajzilag eltérő helyeken vannak, itt nem fordulhat elő, hogy egyszerre csökken a teljesítmény, ha valahol felhős az ég.
https://hvg.hu/gazdasag/20241129_napelemes-brutto-elszamolas-piaci-ar-a-tobblettermelesert-aggregator-pentasun-hmke