Történelmi rekordot ért el a NASA, és épp karácsonykor
Soha nem repült még ember alkotta eszköz olyan közel a Naphoz, mint a NASA Parker Solar Probe. Hamarosan jönnek az adatok is.
Soha nem repült még ember alkotta eszköz olyan közel a Naphoz, mint a NASA Parker Solar Probe. Hamarosan jönnek az adatok is.
Minden eddiginél közelebb repülhet a NASA napszondája, a Parker Solar Probe a Nap felszínéhez december 24-én, a manőver során pedig értékes adatokat rögzíthet.
A NASA kutatói szerint megkerülte a Napot az AR 3664 nevű napfolt, ám kisebb lett, mint amilyen néhány héttel ezelőtt volt. Lebecsülni viszont nem érdemes.
Egy friss tanulmány szerint a Nap mágneses mezője teljesen máshol kezdődik, mint azt korábban számolták. Ha ez valóban így van, az a napkitörések előrejelzését is pontosabbá teheti.
A tudósok szerint részben a Nap leghidegebb pontjai lehetnek a felelősek a legforróbb régiókért az égitesten.
Fontos mérföldkövet ért el a Nap tanulmányozására indított indiai űrszonda – közölte hétvégén az ISRO indiai űrkutatási hivatal.
Soha nem sikerült még olyan közelről megfigyelni egy koronakidobódást, mint ahonnan a NASA Parker Solar Probe napszondája tette meg. Az adatok elemzése egy meglepő felfedezésre is vezetett.
A Földtől mintegy 1,5 millió kilométerre küldené el India azt a napszondát, amellyel az űridőjárásról, valamint annak hatásáról gyűjtene adatokat az ISRO indiai űrhivatal.
Bár sokat tudunk a napszélről, keletkezése körül még mindig sok a kérdőjel. Az Európai Űrügynökség Solar Orbiter űrszondájának köszönhetően egy kicsivel ismét közelebb kerültünk a válaszokhoz.
A kommunikációban is zavart okozott az a hétvégi napkitörés, amely a legerősebb, X-osztályos besorolást kapta a csillagászoktól.
Az AR3310 kódjelű napfolt épp a Föld felé néz, ami optimális, hogy megfigyeljük. Ezt azonban nem szabad védőfelszerelés nélkül megtennünk.
Még csak a beüzemelés első időszakán van túl a a Daniel K. Inouye nevét viselő napteleszkóp, de máris gyönyörű felvételeket készített a központi csillagunkról.
A Dagger nevű mesterséges intelligencia összefüggést keres a naptevékenység és a Földet elérő geomágneses viharok között, és már arra is képes, hogy szóljon, ha egy ilyen eseményre kerül sor.
Három héten át kavargott az a forró plazmaörvény a Nap felszínén, ami 14 Föld magasságával nyúlt ki a felszínéből.
A Solar Orbiter nevű űreszköz január 3-án rögzítette, ahogy a Merkúr áthalad a Nap légkörének különböző rétegein. A szerkezet a megfigyelés során kalibrálta a műszereit.
Şenol Şanlı amatőrcsillagász 2022 decemberében egy hónapon át készített felvételeket a Napról, hogy azokat összegyúrva megmutasson két napfoltcsoportot.
A NASA Solar Dynamics Observatory nevű szondája – amely folyamatosan a Napot figyeli – nemrég megfigyelhette, hogy egy 500 000 km hosszú villám cikázik a csillag légkörében.
A kutatók mérése szerint egy X1.2-es erősségű napkitörés érte el nemrég a Földet, ami a rádióadásban is zavart okozott.
A NASA összegyűjtötte az egyik űrszondája által rögzített felvételeket, majd a 133 napnyi megfigyelésből egyetlen timelapse videót készített.
Brit csillagászok legfrissebb eredményei szerint a Nap sugara 210 km-rel kisebb, mint ahogy eddig becsülte a tudomány. Bár a különbség csillagászati léptékben elenyésző, ahhoz elég nagy tévedésről lehet szó, hogy a Napról szerzett információkat is rossz pályára állíthatta.