Egy-két héten belül sor kerülhet a magyar és svéd parlamenti delegációk közötti találkozóra
Szijjártó Péter szerint a kormány álláspontja egyértelmű, a Fidesz- és a KDNP-frakcióké viszont kevésbé.
Szijjártó Péter szerint a kormány álláspontja egyértelmű, a Fidesz- és a KDNP-frakcióké viszont kevésbé.
MTI
Az orosz elnök az állami tévében arról is beszélt, számolniuk kell a NATO nukleáris képességeivel is.
hvg.hu
A magyar külpolitika eredményeként évtizedekre megromolhatnak a magyar–ukrán kapcsolatok – nyilatkozta a HVG-nek Rácz András. Az egy éve tartó Ukrajna elleni orosz invázió következményeiről szólva a Német Külpolitikai Társaság tudományos főmunkatársa arról is beszélt, hogy a Nyugat is változott: miközben komoly újrafegyverkezésbe kezdett, az EU képes volt olyan szankciókat is elfogadni politikai célja eléréséért, amelyek az uniónak is gazdasági problémákat okoznak.
A magyar államfő a Bukaresti Kilencek csúcstalálkozóján vett részt Varsóban, a rendezvényen ott volt Joe Biden amerikai elnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is.
hvg.hu
Az erről szóló hírében az MTI elfelejtette közölni, hogy Törökország mellett Magyarország a másik állam, amely még nem hagyta jóvá a svédek és a finnek csatlakozási szándékát.
MTI
MTI
hvg.hu
Marcin Przydacz államtitkár, a lengyel elnöki hivatal külügyi irodájának főnöke elmondta: nem volt észlelhető lényegesebb véleménykülönbség a csúcs résztvevői között, mind a kilenc térségbeli vezető, valamint a csúcstalálkozón különvendégként részt vevő Joe Biden amerikai elnök és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára „a minél mélyebb további együttműködés” fontosságát húzták alá.
MTI
MTI
hvg.hu
Az amerikai elnök a Bukaresti Kilencek varsói találkozóján szólalt fel.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Európai Unió tagállamai közösen akarnak lőszert vásárolni először Ukrajnának, majd később saját maguknak is. Az ukrajnai háború felgyorsította a közös beszerzés gondolatát Brüsszelben – írja a Politico.
Lengyel Miklós
Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin pár nap eltéréssel elmondott beszédükben szinte azonos hevességgel támadták az értékromboló dekadens Nyugatot. A NATO-ellenes kirohanásukban már voltak árnyalatnyi különbségek, igaz, az egyikük közvetlen ellenségének tartja a szövetséget, a másik pedig az egyik tagországát vezeti.
Bihari Ádám
Ha Lengyelország meg akarja lovagolni a lehetőséget, hogy nagy játékos legyen a kontinensen, akkor ki kell tartania hadserege erőteljes korszerűsítése mellett, és el kell érnie, hogy az USA méltányolja szerepét tényleges frontállamként, írja a konzervatív brit lap diplomáciai elemzője, Roger Boyes.
hvg360
Jens Stoltenberg az észak-atlanti szövetség védelmi minisztereivel tanácskozott.
MTI
MTI
hvg.hu
A hidegháború óta nem volt hasonlóra példa.
hvg.hu
A legrangosabb biztonságpolitikai eseményen az EU- és NATO-tagállamok túlnyomó többsége képviselteti magát.
hvg.hu
Szakadékot lát Prága és Budapest politikája között Petr Pavel, aki magabiztosan nyert a cseh elnökválasztáson az Orbán Viktor kampánymódszereit bevető Andrej Babissal szemben.
Miben reménykedhetünk? Mi állíthatja meg Magyarországot a diktatúrába és a szegénységbe vezető úton? Ezek szerzőnk kérdései. De vajon léteznek-e megnyugtató válaszok? Vélemény.
A Nyugat elveszítheti fontos szövetségesét, Törökországot, amely valójában Washingtont zsarolja Svédország NATO-csatlakozásának blokkolásával. A fő problémát a szíriai kurdok jelentik, mert ami az USA-nak stratégiai érdek, az Törökországnak egzisztenciális veszély.
Orbán Viktor a hívei előtt azzal érvel, hogy Magyarország ki akar maradni az új hidegháborúból, eközben Washington és Budapest között egyre feszültebb diplomáciai hidegháború zajlik, ami részben személyes okokra is visszavezethető. Egyelőre nem látszik, hogy mi hozna enyhülést a két ország viszonyában. Már a szövetség stabilitása a tét.
Dezső András
Fölényes győzelmet aratott a csehországi elnökválasztás második fordulójában a liberális Petr Pavel, s ezzel az EU mellett elkötelezett erők az államfői tisztséget is megszerezték.
HVG
Lokálissá kell zsugorítani a háborút – adta ki a stratégiai célt Orbán Viktor azon a héten, amikor Magyarország katonai szövetségesei megállapodtak, hogy közös felelősségvállalással küldenek támadófegyvereket az orosz erők ukrajnai kiűzésére.
Petr Pavel szerint Ukrajna készen áll a NATO-tagságra, és mire vége lesz a háborúnak, Európa legtöbb harci tapasztalattal bíró katonái lesznek az ukránok.
hvg.hu