Idén is drágul a balatoni nyaralás
Van, ahol már most 600 forintba kerül egy gombóc fagylalt.
Van, ahol már most 600 forintba kerül egy gombóc fagylalt.
hvg.hu
Az eddigi nyári előfoglalások alapján Siófok, Szeged és Hajdúszoboszló a legnépszerűbb.
MTI
A Stellantis francia márkájának négy keréken gördülő mobil otthona kétféle dízel hajtáslánccal érhető el.
hvg.hu
A pártot azért kérdeztük meg, mert a frakcióvezető egy jachtokat és jachtos kiegészítőket gyártó cég sapkájában érkezett haza.
hvg.hu
Pingpong, darts, horgászat – így nyaralt családjával és főnökével a kilencvenes években Finnországban az orosz elnök.
hvg.hu
Hadházy Ákos hiába tett feljelentést az ügyben, az ügyészség szerint nem történt hivatali visszaélés, és ezt az indoklást a bíróság is elfogadta.
hvg.hu
Az LMP-s társelnök szerint édesanyja örült volna, ha az ügy véget vetett volna ellenzéki karrierjének.
hvg.hu
A momentumos politikus azzal vádolja az LMP elnökét, hogy a NER-ből van pénze, míg Ungár azzal vágott vissza, hogy korábban Kele meg az Orbán-kormánynak dolgozott.
hvg.hu
Az LMP társelnöke a Facebookon reagált arra, hogy Hadházy bemutatta azt az Ungár nővérének tulajdonában lévő villát, ahol Orbán nyaralt. Azt ajánlotta a független képviselőnek, hogy csináljon végre egy pártot és szálljon végre versenybe, ha bármit is el akar érni.
hvg.hu
A független országgyűlési képviselő szerint „egy normálisan működő országban” a miniszterelnök egy ilyen eset után nagyon gyorsan lemondana. Beolvasott Ungár Péternek is.
hvg.hu
A hvg.hu azonosította a helyszínt, ahol Orbán megmártózott a tengerben, és a pár lépésre fekvő villát is. A tulajdoni lapból kiderül az is, mikor vette meg a mostani tulajdonosa az ingatlant és hogy annak mik a pontos paraméterei.
hvg.hu
Miért teszünk úgy, mintha a pihenést szégyellni kellene? Itt lenne az ideje, hogy Orbán Viktor is felvállalja: több Adria, több boldogság.
V.É.
A miniszterelnök épp csak hazaérhetett az Adriáról, amikor arról beszélt a Kossuth rádióban, hogy a nehéz gazdasági helyzetben a nyaralás nem engedhető meg a kulcsminiszterek számára.
hvg.hu
A kormányfő nem hagyja ki a pénteki rádiós szereplést, és persze a Tranzit fesztiválos fellépést sem, de jövő héten szabadságra megy, bár azt nem árulják el, hogy ezúttal is Horvátországban pihen-e.
hvg.hu
A hétvégéken jellemzően többtucatnyi embert kell kimenteni a tóból.
hvg.hu
Többen meghaltak a turisták közül miközben reménytelenül várakoztak a mentőautóra – köztük egy terhes anya is. Az ok: rengeteg a turista, és nagyon kevés az orvos és a mentőautó Görögországban, ahol mind többen sokallják a nyári inváziót, amikor sok szigeten szinte lépni sem lehet a turistáktól.
Lengyel Miklós
Helyette inkább kabinetvezetői értekezletet tartott.
hvg.hu
Sikerült újraéleszteni, de a kórházban életét vesztette.
MTI
A mobilok forgalmi adataiból is megtudhatjuk, hova utazunk legszívesebben.
hvg.hu
A színész egy Pápa környéki szállodában pihent, és elárulta azt is, miért nem a Balatonnál.
hvg.hu