Ha már nem tudunk mit kezdeni a kátyúkkal, legalább lássuk, hogyan keletkeznek - videó
A hazai közútkezelő egy kis videón mutatja be ősi ellensége genezisét.
A hazai közútkezelő egy kis videón mutatja be ősi ellensége genezisét.
Rég volt ilyen komoly partraszállás Amerika felől Európába.
Azt jól értelmezte a rendszer, hogy aki ’16/17-ben született, annak közeleg az óvodakezdés, csak az év első számjegyeit nézték el.
Az orosz autós morál szebbik oldala.
A Tesla tulaja, azért sokszor elég jó fej.
John Pfaff szüleinél 30 éven át "porosodott" a gyerekkorában használt Apple IIe, de a jelek szerint kiállta az idő próbáját.
Folytatódott a hétvégén a hamis bombariadók sorozata Moszkvában és Szentpéterváron. A fővárosában vasárnap két bevásárlóközpontot, Szentpéterváron pedig a Mariinszkij színházat kellett kiüríteni, de robbanószerkezetet nem találtak.
A tilosban járó társaságot a helyi rendfenntartók kapcsolták le. A csoport tagjai motoros szánnal cserkészték be a vadakat és lelőttek egy őzet. Csakhogy erre nem volt engedélyük.
A Bud Spencerről szóló dokumentumfilm bemutatójára érkezik Budapestre.
A Katica Tanya négyéves lámája várja nem dohányzó, hűséges párját.
Senki más nem volt olyan bátor, hogy Hitlert egy megtört, szánalmas emberként játssza el, Bruno Ganznak Oscart kellett volna nyernie ezért az alakításért – panaszolja a diktátor.
Tarol a neten a kínos helyesírási hiba, amit a két akciózásra készülő képviselő vétett hétfőn, a magas labdát többen is zseniálisan csapták le.
Először tudták megvizsgálni a szakemberek a két hónapja a berlini állatkertben született jegesmedvebocsot, aki egészséges és jól fejlődik.
Az iráni állami televízió azért tiltotta le a bajor sztárcsapat és az Augsburg pénteki összecsapásának közvetítését, mert a meccsen női bíró fújta a sípot.