Karácsony elnézést kért Wass Albert lenácizása miatt
A főpolgármester szerint az író munkásságából bármikor lehet idézni.
A főpolgármester szerint az író munkásságából bármikor lehet idézni.
A világháborús eltűntek felkutatásával foglalkozó németországi székhelyű nemzetközi keresőszolgálat, az International Tracking Service (ITS) már több mint 13 millió dokumentumot tett közzé az interneten a nácizmus üldözötteiről, köztük koncentrációs táborokból származó iratokat, például fogolykártyákat, elhalálozási értesítőket.
Nincs ennél régebbi autó, melyen ott virítana a Porsche név, ennek megfelelően várhatóan sok-sok millió euró ellenében cserél majd gazdát a 80 éves sportkocsi.
Eltemették hétfőn a berlini Dorotheenstadt temetőben azoknak a német ellenállóknak a szövetmintáit, akiket a második világháború idején gyilkoltak meg a nácik.
Egy náci vezetőnek az aláírása egy izraeli vendégkönyvben rávilágít a nácik zsidókkal szembeni politikájának változására az 1930-as években.
Ion Antonescunak emlékművének ötletével nem sokkal azután álltak elő, hogy a városba tervezett holokausztmúzeumot is kitelepíttették a belvárosból egy kevésbé frekventált helyre. Az alpolgármester az eseten felháborodó civil szervezet vezetőjének is durván beszólt.
A helyi szélsőjobb vezérei pedig odadörgölőznek hozzá a karikatúrán.
Példátlan volt Orbán Viktor miniszterelnök idei évértékelő beszéde: lenácizta a Jobbikot, föltette a koronát a Jobbik és a baloldal hetek óta tartó összemosására és – ha már hibázott – elővette Karácsony Gergelyt is. Kérdés, a rosszul sikerült nyilatkozata után vajon le kell-e mondania a Párbeszéd politikusának a főpolgármester-jelöltségről.
Röpködtek a milliók Orbán Viktor évértékelőjén, ahol bejelentette az új családvédelmi akciótervet. Bőszen migránsozott - Soros György nevét összesen háromszor mondta ki, a Jobbikkal összefogó baloldal alaposan megkapta. Összefoglalónk.
Többször önellentmondásba keveredett Karácsony Gergely a Hír Tv stúdiójában, majd kijelentette, teljes mértékben konzekvens.
200 év után kivonulnak az országból a hajdan legnagyobb földbirtokosnak számító Rothschildok.
Lejárt a CEU által szabott határidő, a magyar kormány nem írta alá a maradáshoz szükséges – és maga által előírt – nemzetközi megállapodást. Így a CEU "lényege" a korábbi bejelentés alapján Bécsbe költözik.
Nem gondolta volta, hogy az őzikeszemű, bájos és egyben fenséges jelenség, Audrey Hepburn holland partizán volt, igaz? Pedig így történt, egy új könyv pedig részletesen elmeséli nekünk Audrey Hepburn éveit a holland ellenállásban.
Lehet-e kis igazságosságra törekedni a nagy igazságtalanság közepette? E mindig időszerű kérdéshez szolgál adalékokkal Konrad Morgen SS-bíró példája.
Azt írják, nem voltak tisztában vele, hogy a pulóveren látható felirat és annak megjelenése meglehetősen hasonlít egy német szélsőjobboldali zenekar pulóvereire, és visszavonták a ruhadarabok forgalmazását.
Az utóbbi hetek szélsőjobbos tüntetésein egyre többen használtak náci jelképeket, ezt elégelte meg egy művész, aki szobraival szeretné megmutatni, milyen veszélyes dolog a vak gyűlölet.
A repülőgépek szárnya által ihletett különleges személyautó rendkívül kis légellenállású és alacsony fogyasztású volt.