szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A főpolgármester szerint az író munkásságából bármikor lehet idézni.

Karácsony Gergely az első főpolgármesteri interjújában arról beszélt, megvárja, amíg Dörner György mandátuma lejár az Új Színház élén, és egészen biztos, hogy utána lesz az övénél jobb pályázat, Wass Albertről pedig azt mondta, „náci vagy nácibarát” volt. Ez utóbbi mondata kavart kisebb politikai vihart.

Orbán Viktor a Facebook-oldalán, október 23-a alkalmából Wass Albert egy versét osztotta meg Dörner előadásában, amit nem nehéz reakcióként értékelni.

Karácsony Gergely főpolgármester tegnap este az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, hibát követett el azzal, hogy belement ebbe a vitába, sokak számára Wass Albert egészen mást jelent, mint az ő számára. Hozzátette, ez egy nagyon megosztó irodalmi és politikai múlt, és elnézést kért azoktól, akiket ezzel a jelzővel megbántott.

Mint mondta:

„Wass Albert irodalmi munkásságából bármikor lehet idézni.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!