Itt a terv: így rázná gatyába a magyar egészségügyet Kásler
A leendő emberminiszter szerint az egészségügyi dolgozók itthon tartása vagy a már kivándorolt szakemberek visszacsábítása nem csupán a pénzen múlik.
A leendő emberminiszter szerint az egészségügyi dolgozók itthon tartása vagy a már kivándorolt szakemberek visszacsábítása nem csupán a pénzen múlik.
Azt viszont nem engedte, hogy Parragh László kamarai elnököt hibáztassák.
A jelek szerint Rétvári Bencének idén más szerepek is jutnak politikusi feladatai mellett: zajvédő falként, illetve Kásler Miklós szószólójaként is tevékenykedik. Videó.
Bruce Johnson szerint teljesen természetes, hogy ha nem tudja másra bízni a gyerek felügyeletét, akkor babával a karján jön be oktatni.
Az egészségügy átalakítása, a magyar vállalkozások segítése, hatalmas infrastrukturális projektek és bőkezű EU-támogatások. Így képzeli Orbán Viktor a következő négy évet. Sőt, a következő tizenkettőt.
A magánkiadók az állami tankönyvek teljes hatalomátvételétől tartanak.
Három hete derült ki, hogy Balog Zoltán nem folytatja, a Nemzeti Pedagógus Kar most reagált. Négy pozitívum mellé három negatívum került, az oktatás állapotáról ebben a közleményben nem mondtak véleményt.
Ha jól használták a megadott forrásokat és történelmi atlaszt, könnyen meg tudták oldani az első 12 feladatot a diákok az Eduline által megkérdezett szaktanár szerint.
Egy kínai iskolában a diákok kétszer is meggondolják, hogy elbambuljanak a tanórán. Őket ugyanis mesterséges intelligenciával, arcfelismerő eszközökkel rendelkező kamerák figyelik és pontozzák.
Az EP kulturális és oktatásügyi bizottsága (CULT) szerint Magyarországnak joga van saját oktatási törvényekhez, de azok nem lehetnek ellentétesek a belső piaci szabadságjogokkal.
A feladatok az érettségin a szaktanár véleménye szerint megfelelnek az elvárt B1-es szintnek.
Középszinten 180, emelt szinten 240 percet kapnak a megoldásra a diákok.
A középfokú angolérettségi második része azt méri, képes-e a vizsgázó gyakran használt nyelvtani szerkezetek és lexikai egységek felismerésére, kiegészítésére és létrehozására.
Nincs könnyű dolguk az angolból középszinten vizsgázóknak az Eduline által megkérdezett szakértő szerint.
Angol nyelvből tesznek ma emelt és középszinten írásbeli érettségit a diákok országszerte.
A hivatalos megoldókulcsot csak csütörtökön hozzák majd nyilvánosságra, de az Eduline-on már olvashatók a szaktanár által kidolgozott esszék.
A szervezet szerint színvonalas, a vizsgakövetelményeknek és -leírásnak mindenben megfelelő feladatsorokat oldhattak meg a diákok idén. Külön üdvözlik, hogy a vizsga összeállítói nyitottak a jelenkori témákra is.
Sem a rövid válaszokat igénylő feladatok, sem a kifejtősek nem érhették meglepetésként a diákokat, akik szerdán középszintű történelemérettségit írtak.
A megkérdezett szakértő szerint nem biztos, hogy az efféle aktuális kérdések megbeszélésére marad idő a történelemórákon.