A nemrég megjelent Nevelj Jedit! című kötet szerzői a sci-fi és fantasy irodalomban leírt különböző nevelési-oktatási módszereket vizsgálják neveléselméleti szempontból. Ebben több tanulmány von párhuzamot a mai oktatási rendszerek, valamint Harry Potter legendás iskolája, a Roxfort pedagógiai kultúrája között. És ezek bizony leginkább arra a következtetésre jutnak, hogy – bár romantikusan hangzik, és minden gyerek fantáziáját megmozgatja, milyen lenne egy ilyen izgalmas iskolába járni –, nem biztos, hogy nagyon örülnénk szülőként, ha a csemeténk a körzeti helyett a varázslóképzőbe járna.

Nevelj Jedit!

A Nagy Ádám által szerkesztett kötetben nemcsak a Roxfort világát vizsgálják meg neveléselméleti szempontból a szerzők, hanem számos más sci-fi, fantasy történetben felrajzolt nevelési-oktatási módszert is. Olyan kérdésekre keresik a választ többek között, hogy miben hasonlít és miben különbözik a messzi-messzi galaxis jedinevelése a westerosi mesterek képzésétől. Milyen lenne az X-Men mutánsiskolájának pedagógiai programja? Megfelel-e a tesztelmélet alapvetéseinek a Star Trek Kobayashi Maru-próbája? Ölve vagy ülve jó az éjfúria, s milyen tantárgyakat oktatna a hibbant-szigeti „új iskola”?

Vigyáznak-e a diákokra Roxfortban?

Az iskoláknak a 21. században is három egymásra épülő funkciót kellene betölteniük, vélik az oktatáskutatók: a gyerekvigyázó, a szelekciót elősegítő és a kultúraközvetítő funkciót. A magyar iskola ezek közül egyiket sem látja el tökéletesen.

Bármilyen elméleti, ideológiai mázzal öntik is le a különböző kormányok az oktatás céljait, azok közül a legalapvetőbb a gyerekmegőrzés. Ma már több szempontból is megkérdőjelezhető a hagyományos iskola szerepe, de ezt a feladatát el kell, hogy lássa, s emiatt még egy jó ideig valószínűleg nélkülözhetetlen intézmény marad a modern társadalmakban. Egyszerűen szükség van egy helyre, ahol napközben a gyerekeket biztonságban tudhatják a szülők. Ebben (ez egyben) egyébként viszonylag jól teljesít a magyar iskola, hiszen igaz, már csak 16 éves korig, de addig kötelező részt venni a köz- vagy szakoktatásban.

Bár vannak időnként durva esetek, és egyre többször hallunk az „iskolai bullying”, vagyis zaklatás jelenségről, azért az iskolák Magyarországon még ma is viszonylag biztonságos intézmények. (Igaz, egy nemrégi felmérés azt mutatta, hogy e tekintetben romlik a helyzet.)

Bentlakásos szakgimnázium

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola magyar megfelelője nagyjából a – mára szakgimnáziummá átnevezett és lebutított – szakközépiskola, hiszen itt a diákok szereznek egy szakmát (varázsló) is, és le is kell „érettségizniük”. Konkrétan a Mágiaügyi Minisztérium szervezésében egy külső vizsgabizottság előtt kell megszerezniük a Rendes Bűbájos Fokozatot, illetve később számot kell adni tudásukról a Rémisztően Agyfacsaró Varázstani Szigorlaton. A Roxfort célja pedig parraghi értelmeben a varázslók munkaerő-utánpótlásának biztosítása.

Egy ilyen szakközépiskolába (pláne, hogy bentlakásos intézményről van szó) ugyanakkor nem szívesen küldené egy szülő sem a gyerekét, hiszen korántsem olyan biztonságos, mint az unalmas mai magyar sulik. Ahogy Horváth László a kötetben sorolja, a Roxfortban egy alapvető bűbájjal kinyitható ajtó mögött hatalmas, háromfejű kutyát őriznek, a veszélyes Tiltott Rengetegbe küldik a diákokat büntetőmunkára, az épület előtt egy agresszív fa okozhat komoly sérüléseket a nebulóknak, stb., a rajongók még sokáig tudnák bővíteni ezt a listát.

(Most tekintsünk el attól, hogy a Harry Potter nyilván egy kalandos regény, ahol szükség van ilyen konfliktusokra, veszélyekre, de most koncentráljunk a neveléselméletre. Hiszen, ahogy a kötet előzményének tekinthető A sci-fi politikája a politológia, a Nevelj Jedit! a neveléselmélet oldaláról közelít játékosan, izgalmasan a témájához. Utóbbinak az alcíme is A képzelet pedagógiája.)

Rend és zaklatás

Amikor a regényben már túlságosan elszabadulnak az indulatok, túl sok a tragédia, és ezért a túlságosan liberális iskolavezetést teszik meg bűnbaknak, – a szülők legnagyobb örömére – megjelenik a minisztérium által kinevezett „rendteremtő” Umbridge professzor, először mint tanfelügyelő, de később az iskola vezetését is átveszi. Ő egyébként alapvetően a hagyományos, tankönyvekre, tantervekre alapozott, ismertközpontú pedagógia híve, és ezt minden erejével át is erőszakolja a Roxforton.

Ami pedig az iskolai zaklatásokat illeti, arról külön tanulmány szól a kötetben, Melinda Mikusová tollából. E tekintetben sem lehetnek nyugodtak a roxfortos szülők, gondoljunk csak Draco Malfoy és két társa, Crak és Monstro gúnyolódásaira, fenyegetőzéseire, vagy a Rita Vitrol újságíró hamis és megszégyenítő cikkeire, amelyekre támaszkodva a fél iskola élcelődhetett Hermionén vagy Ronon.

Állandó zaklatás alapját szolgáltatja a diákok anyagi helyzete, vagy a nem elég előkelő (varázstalan) származása, esetleges gyengesége, ügyetlensége. Ráadásul a roxfortos tanárok némelyike nemhogy nem lép fel ezek ellen, még maguk is szinte nyíltan és élvezettel zaklatják a diákokat.

Ebben leginkább Piton, és természetesen Umbridge jár élen. Mikusová arra is felhívja a figyelmet, hogy nem csak az alapból negatív szereplők zaklatják a „jókat”, hanem az utóbbiak némelyikéről is kiderül, hogy ha tehetik, ők szintén élnek a bullyinggel. „Vajon a Roxfortban varázslást, vagy valójában inkább bullyingot tanítanak?” – teszi fel a provokatív kérdést Mikusová.

Mit tanít, hogy nevel?

A varázstalan életben (például a magyar rögvalóban) az iskola a másik két – a szelekciót elősegítő és a kultúraközvetítő – funkcióját sokkal kevésbé tudja tejesíteni, mint a gyermekmegőrzést.

Az iskolarendszernek igazságos módon kellene eldöntenie, kik azok, akik sikeresebb pályákra érdemesebbek a képességeik, szorgalmuk alapján és kik azok, akik kevésbé. Ma Magyarországon ugyanakkor azt látjuk, hogy ennek a szelekciónak egészen torz formája valósul meg: nem a tehetség és a szorgalom, hanem a családok szociális helyzete határozza meg, melyik gyerek kerül be „jó iskolába” és melyik a sok esetben szegregált, rossz minőségű képzést nyújtó intézménybe. Ez valamennyire persze mindig is így volt és mindenhol így van, de az Országos Kompetenciamérések és a nemzetközi kutatások (PISA, PIRLS) rendre azt bizonyítják, hogy a magyar iskola ebben élenjár: nemhogy csökkentené az otthonról hozott hátrányokat, még növeli is azokat. Ráadásul, mint a most megjelent Én vétkem - Helyzetkép az oktatási szegregációról című kötetből kiderül, az iskolai szegregáció (akár a családok gazdasági hátterét, akár a diákok etnikai hovatartozását vizsgáljuk) egyre nő.

A varázslóiskola viszont egyáltalán nem elitintézmény, oda több szempontból is heterogén csoportok kerülnek be, eltérő személyiségű, 11-18 éves diákok, akik változó családi háttérrel és „etnikummal” (vannak varázslócsaládból és muglicsaládból származóak is) bírnak – írja Horváth László, s ez lehetőséget ad a csoportos tanulásra, illetve arra, hogy az idősebb diákok támogassák a fiatalabbakat.

Viszont Roxfortban is az egyik legnehezebb nevelési feladat, hogy a magukat aranyvérűnek nevező, varázslócsaládokból származó diákok megvetik a sárvérűeknek titulált mugli társaikat. Ez az attitűd ráadásul öröklött, és sokszor szembemegy az iskola értékrendjével.

A roxforti tanárok látszólag sokkal nagyobb szabadságot kapnak, mint a mai mugli-magyar kollégáik, nem köti őket az előírt tanrend, alaptanterv. Horváth felhívja a figyelmet, hogy a varázslóiskolában kimeneti szabályozás működik, a különböző tesztekre, vizsgákra készítik fel a diákokat.

Tanári tipológia

A tanárok karakterei a Harry Potter-kötetekben általában a pedagógusszerepek karikaturizált megjelenései, és nagyjából azt üzenik, hogy a tanárok személyisége olykor egyenlő a pedagógusi teljesítményével.

Van a szigorú, de igazságos MacGalagony, akinek a rend, a szabálykövetés nagyon fontos, viszont, ha a helyzet úgy kívánja, ki tud lépni ebből. Van a félelemre építő pedagógiát képviselő Piton, aki visszaél hatalmával, kivételez, verbálisan támadja a neki nem tetsző gyerekeket. És van Albus Dumbledore, az igazi jó tanár archetípusa. Bölcs, bízik az emberekben, gondoskodó, mentorként lép fel, tanulási helyzeteket teremt, és növeli a diákok önbizalmát. És persze van a már említett, ultra-konzervatív, a tantervközpontú oktatást hirdető és azt tűzzel-vassal át is verő Umbridge professzorasszony, aki a gyakorlati tudásra és a diákok igényeire cseppet sincs tekintettel. Igaz, mutat rá Horváth, hogy nála érzékelhető a tudatos, pedagógiai tervezés szerint végigvitt tanulási folyamat.

Mit értékel az iskola?

Ugyanakkor a – mai muglivilágban például a PISA-vizsgálatokban is hangoztatott – életben felhasználható tudásra is találunk jó példákat a Harry Potter-könyvekben, a főszereplők a kalandjaik során elő tudják hívni az iskolában tanultakat. Ám korántsem biztos, hogy ez kizárólag a tanóráknak köszönhető. Sőt, lényeges szerepet kapnak a nem formális oktatás során elsajátított ismeretek. Vannak olyan kényszer szülte helyzetek a történetben, amelyekben a diákok egymástól tanulják meg például a sötét varázslatok kivédését.

A varázsvilág és a magyar-mugli közoktatás világa abban mindenképp nagyon hasonlít egymásra, hogy mindkettő nagyon leszűkíti az értékelendő területeket. A sokféle intelligenciatípusból csak a nyelvi, a logikai-matematikai és valamennyire a téri-vizuális intelligenciára kíváncsi Roxfort is (akárcsak a mai iskola), noha az életben való boldoguláshoz a többire is szükség van. Az éltanuló Hermione nagyon jó ez előbbiekben, de, mondjuk a repüléstanórán csúnyán leszerepel. Harry inkább a testi-kinesztéziás intelligenciában erős, ami a kviddicspályán meg is mutatkozik. A Weasley ikrek az iskolában kifejezetten rosszul teljesítenek, de jól tudnak bánni az emberekkel, tudnak együttműködni, kreatívak, vállalkozó szelleműek.

Körtvélyesi Franciska a Roxfortban megjelenő morális dilemmákat veszi sorra a tanulmányában, végül arre a következtetésre jut, hogy a varázsvilágban ugyanúgy a tulajdon, a családi háttér határozza meg a diákok státuszát, iskolai karrierjét, mint ahogy az a mai nyugati iskolákra, de különösen a magyar iskolára jellemző. Ám Harry Potter ilyen tekintetben kevésbé szerencsés társainak (például a sárvérű Hermionénak) van azért lehetősége kiemelkedni az egyéni képességeikre támaszkodva is.

Erre nyilván van példa 2018 Magyarországán is, ám az oktatáskutatások azt mutatják, hogy ez ritka, mint a fehér bagoly. A tanulók a családi hátterük miatt hozott különbségeket az iskola Magyarországon képes a legkevésbé kiegyenlíteni évek óta az OECD-országokban.

Úgy tűnik, e folyamat megállítására kisebb varázslatra volna szükség.