#oktatás









Távozik Orbán feltétlen híve, az otromba nyilatkozatok nagymestere, Balog Zoltán
 

Távozik Orbán feltétlen híve, az otromba nyilatkozatok nagymestere, Balog Zoltán

Barátság fűzi Balog Zoltánt Orbán Viktorhoz, a róla szóló portrék a miniszterelnök feltétlen híveként mutatják be a minisztert. Sőt, a lelkészből lett politikus korábbi gyülekezetének egyik tagja szerint valósággal istenként tiszteli Orbánt. 2012-től vezette az emberi erőforrások minisztériumát, a siker nem az a szó, ami jellemezte munkáját. Összeszedtünk néhány ikonikus pillanatot Balog Zoltán minisztersége idejéből, távozása alkalmából.

Windisch Judit Windisch Judit




Orbán Viktor dönt: harcol vagy vezet
 

Orbán Viktor dönt: harcol vagy vezet

A választási törvény saját igényekre való formálásával a Fidesz elérte, hogy saját bázisától egyedül is erős felhatalmazást kapjon. Harmadjára nyert tehát kétharmaddal, de ez nem jelenti azt, hogy a kormányzást díjazta volna a választó, vagy hogy most felelős politizálás következni. Pedig tennivaló lenne. A hvg.hu heti politikai elemzése.

T. R. T. R.



MTA: Kevés pénzt fordít az állam az oktatásra
 

MTA: Kevés pénzt fordít az állam az oktatásra

Az oktatásügyet az MTA Közgyűlése a magyar állam legfontosabb feladatai között tartja számon – nyilvánította ki több mint 80 százalékos többséggel meghozott határozatában az Akadémia döntéshozó testülete.

hvg.hu hvg.hu


Oktatási reformot sürgetnek a mérnökök
 

Oktatási reformot sürgetnek a mérnökök

A duális képzés nem csodaszer, de fontos eleme annak, hogy a jövő diplomásai valóban piacképes tudást szerezzenek a felsőfokú tanulmányaik során – vallja Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnöke. Szerinte további erőfeszítésekre lesz szükség mind az egyetemek, mind a vállalatok részéről, hogy ez a gyakorlatorientált képzési forma valóban megfeleljen a folyamatosan változó iparági elvárásoknak, és a diákoknak is naprakész, hasznosító ismereteket nyújtson.

hvg.hu hvg.hu