Trencsényi: bigott várakozás, hogy az egyházi iskolákban rögtön megjavulnak a gyerekek

"Az a bigott várakozás, hogy az iskolák egyházi kézbe adása egy csapásra megoldja az ifjúsági problémákat és megjavulnak a gyerekek, ez nem jellemző a nyugati demokráciákra" – mondta Trencsényi László, oktatási szakértő a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.

  • Klubrádió Klubrádió
Trencsényi: bigott várakozás, hogy az egyházi iskolákban rögtön megjavulnak a gyerekek

"Az új elképzelések egyház és egyház között különbséget tesznek. Az a későbbiekben társadalmi feszültségek forrása lehet, ha mondjuk, valamelyik történelmi egyház megkapja a kiemelt állami támogatást, vele szemben viszont a „csóró, szakadt seggű cigánygyerekekkel foglalkozó buddhista iskolák" nem. Az városi legenda, hogy az egyházi fenntartású iskolák jobbak" – magyarázta Trencsényi László.

"A képet árnyalja, hogy nem egy esetben az önkormányzatokat forrásmegosztással kényszerítik arra, hogy iskoláikat a katolikus egyház kezelésébe adják, emellett a keresztség felvételének kötelezővé tétele a lelkiismereti szabadság megsértését jelenti" - mondta az oktatási szakértő, aki hozzáfűzte, ez az ideológiai offenzíva az internet korában nem lehetséges.

 

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.