Dobszay János
Dobszay János

Teljes káosz övezi a felső- és közoktatás Hoffmann Rózsa államtitkár nevével fémjelzett reformját. A szakmai szempontokat látványosan felülírták a pénzügyiek.

Hogyan ne írjunk törvénytervezetet címmel akár szemináriumi tárgy is lehetne – mondjuk a kormány által gründolt, jövőre induló Nemzeti Közszolgálati Egyetemen –, ahogyan Hoffmann Rózsa oktatási államtitkársága a felsőoktatási törvény koncepcióját előkészítette. Egy évig részletkérdésekről folyt a vita, például arról, hányszor lehessen ugyanabból a tárgyból vizsgázni, az érettségizők hány helyre jelentkezhessenek (HVG, 2010. november 6.). Majd amikor a szakmai szervezetek felháborodását kiváltó javaslatot Orbán Viktor miniszterelnök néhány hete azzal dobta vissza, hogy május végére olyan javaslatot vár, amely a valós problémákra ad valós megoldási javaslatokat, kapkodás következett.

Az Elte aulájában
©

A fejetlenségre jellemző, hogy az utóbbi időben már a kormány különböző rendű és rangú anyagaiban megfogalmazott, korábban bebetonozottnak látszó célok, számok is folyamatosan változtak. Míg a Brüsszelnek megküldött konvergenciaprogramban Magyarország azt vállalta, hogy 2020-ig a jelenlegi 23-ról 40 százalékra nő a 30–34 évesek között a felsőfokú végzettségűek aránya, a szaktárca elképzelései szerint 2014-ben az idei több mint 53 ezerrel szemben már csak 36 ezer diákot vennének fel államilag finanszírozott képzésre – ami a 30 százalékos arány elérését is kétségessé teszi. Még erőteljesebb leépítési menetrendet vázolt fel a Széll Kálmán-terv: a ciklus végére 30 ezer államilag támogatott diák felvételével számol, nem titkolva, hogy ennek hozadékaként közel 90 milliárd forinttal csökkennének az állam ráfordításai. Az első Orbán-kormány idején a Fidesz még a diplomások 50 százalékos arányát tűzte ki célul, ezért is növelték akkoriban az államilag finanszírozott helyek számát (HVG, 2000. december 2.).

Az egyelőre nem hivatalos új felsőoktatási koncepció szerint az államilag finanszírozott 29 egyetemből 12 kapna esélyt a túlélésre (lásd Nyertesek és vesztesek című írásunkat), de ezek is jelentősen átalakulnának. Némelyekhez új karokat csapnának, másokat összevonnának. Közös egyetemük lenne például a képző- és iparművészeknek, a színészeknek és a zenészeknek. A tíz állami főiskolából négy maradna talpon, ellentmondva annak a tervnek, amit Hoffmann a korábbi fordulóban már-már az ésszerűtlenség határáig képviselt: a vidéki intézményeket akkor sem hagyja elsorvadni, ha nincs rájuk megfelelő kereslet. Az államtitkár előző koncepciójában még az állt, hogy a felvételi létszámkeret 10 százalékát a szakminiszter, saját hatáskörben, vidéki egyetemeknek, főiskoláknak adhatja. Most viszont már a vidéki intézmények többsége sem kerülhetné el a sorsát, kevéssé mérlegelve azt, hogy ha egy képzés elköltöztetése oktatási szempontból esetleg ésszerű döntésnek látszik is, az intézménynek helyet adó városnak, térségnek okozott kár – a munkahelyek megszűnése, szolgáltatóipari és ingatlanpiaci hatások révén – jóval nagyobb is lehet, mint a közvetlen megtakarítás. Veszélyeztetett településnek tűnik Szolnok, Baja, Dunaújváros és Gyöngyös, de már Kaposvár fideszes vezetése is tiltakozott az egyetem tervezett elsorvasztása ellen. A megszűnésre kárhoztatott egyetemek, főiskolák közül a szerencsésebbek valamelyik megmaradó intézménybe integrálódnának, a többiek pedig az állami köldökzsinórról való leválasztás után magánintézményként működhetnének tovább – feltéve, hogy akad rájuk fizetőképes kereslet.

A halállista nyilvánosságra kerülése nyomán támadt felháborodási hullám hatására az oktatási államtitkárság többször is megerősítette: semmi nem dőlt még el végérvényesen. Jelzésértékű azonban, hogy a tárcánál a múlt héten lezajlott egyeztetetésre csak a megmaradó iskolák vezetői kaptak meghívást. De a névsorból az is világosan látszik, hogy az alapvetően spórolási megfontolásokból elképzelt integráció elveit sem képviseli következetesen a szaktárca. Amíg például a patinás Corvinus Egyetem a feldarabolás veszélyével kénytelen szembenézni (a múlt héten még az volt a terv, hogy az egykori Közgáz egyes részei az ELTE-be, a Szent István Egyetembe és a Műegyetembe olvadnának), addig biztosra vehető az egykori Ludovika helyén létrehozandó állami közszolgálati egyetem beindítása.

Az integráció gondolatát amúgy az ellenzéki oldalon sem tartják elvetendőnek. A már korábban megkezdett, bal- és jobboldali kormányokon átívelő folyamat eredményeként például 1996 és 2000 között 66 állami felsőoktatási intézményből 31 maradt. Az akkori összevonások értelme és célja az volt, hogy a szektor – amúgy örvendetes – bővülésének hatásaként túlságosan szétaprózottá vált intézményrendszer vadhajtásait lemetsszék, és a csak egy-egy tudományterületre koncentráló egyetemekből sokszínű univerzitások alakuljanak. Most viszont már egészen mások a kihívások: a gyerekszám csökken, az intézmények jó részét a korábbi ppp-beruházások miatt hatalmas adósságok terhelik, a képzés belső struktúrája pedig reformra szorul, hiszen míg egyes szakterületeken túlképzés folyik, másutt hiány mutatkozik a diplomás munkaerőből. További gond a rendkívül magas, 40 százalékos lemorzsolódás, amelyre az összevonások, intézménybezárások aligha jelentenek megoldást.

Bár a korábbi, lényegében formai integrációt is sokan támadták (a Közgáz feldarabolása például az első Orbán-kormány idején is napirendre került, és csak az Államigazgatási Főiskolával, illetve a Kertészeti Egyetemmel való összevonás mentette meg önállósága elvesztésétől), az annak nyomában járó tartalmi integráció igazolta a döntés helyességét. Az összevont Debreceni Egyetem például hat filozófia tanszékkel indult, amelyből előbb három, majd kettő lett, míg végül megalakult az egyetem filozófiai intézete. A most tervezett összevonások esetében viszont egyelőre nem látszanak a szerves fejlődés csírái. A folyamat inkább hasonlít arra a mechanikus eljárásra, amit – akkor még ellenzékből – a Fidesz is élesen bírált a Gyurcsány-kormány idején a kórházak körzőkkel és vonalzókkal végzett körzetesítése kapcsán.

Miközben a kormányzati kommunikációban minduntalan arról lehet hallani, hogy azon területek felé kell terelni a hallgatókat, amelyekre nemzetgazdasági szempontból igény mutatkozik, a konkrét tervek ennek gyakran ellentmondani látszanak. A közismert orvoshiány ellenére az állami finanszírozással betölthető hallgatói helyek száma itt 4600-ról 2850-re csökkenne. Márpedig a szemeszterenként olykor milliós, másfél milliós költségeket figyelembe véve a kiesést ezen a területen aligha pótolják majd fizető diákok. Olyan preferált ágazatokban is fogyókúrát hirdetne a kormány, mint a mérnökképzés, ahol a mostani, közel 10 ezer államilag finanszírozott férőhely az egyharmadával csökkenne. Jogos lehet persze a kérdés, helyes-e, hogy Magyarországon ma például 34 helyen folyik közgazdasági képzés, ám az is világos, hogy ebből aligha következik a Corvinus feldarabolásának szükségessége. Az egyetem toronymagasan vezeti azt a rangsort, ami azt jelzi, mely intézmények végzős diákjait preferálják a cégek, ha képzett munkaerőre vágynak. Az ellenzéki Fidesz a tandíj ellen 2008-ban még azzal kampányolt, hogy az – bár mértékét, legalábbis az első körben, csak jelképes összegben tervezte megállapítani a liberális vezetésű oktatási tárca – elriasztja majd a felsőoktatástól a költségeket megfizetni képtelen családok tehetséges gyerekeit. Bár kormánykörökben most feltűnően kerülik a „tandíj” kifejezést, annál több szó esik a képzés valódi költségeihez igazodó „költségtérítés” megfizettetéséről. Pedig az államilag finanszírozott férőhelyek számának szűkülése és a fizetős helyek drágulása sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint a korábbi tandíjtervek. Ráadásul nem csak az anyagi szempontok miatt aggályosak a tárca elképzelései: az egyes államilag támogatott szakokon már most is az egekben járó felvételi pontszámok további emelkedése az eddiginél is jobban fékezheti a társadalmi mobilitást, és a tanulógép szerepbe ma is nehezen belekényszeríthető fiúk esélytelenebbé válása miatt elnőiesítheti a felsőoktatást.

Az oktatásireform-tervek kapcsán kialakult polémiát a szaktárca jó ideig úgy igyekezett feltüntetni, mintha az csupán a fideszes Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter és a KDNP-s Hoffmann Rózsa közötti szakmai vita volna. Mára egyértelműen kiderült, jóval szélesebb kört érintő konfliktusról van szó. Orbán, úgy tűnik, elszámította magát, amikor a gyakorló pedagógusként és iskolaigazgatóként ismert és elismert Hoffmannra bízta az oktatáspolitikát, abban a hitben, hogy ő képes lesz a szféra szereplőivel egyetértésben, kevés támadási felületet nyitva megreformálni ezt az érzékeny területet. Hoffmann nemcsak az egyetemi vezetőkkel rúgta össze a port, de magára haragította az általános és középiskolákban oktató pedagógusokat is, akik gőzerővel támadják az államtitkárság másik, nem kevésbé problémás művét, a közoktatási törvény koncepcióját.

A tankötelezettségi korhatár csökkentését a szakma még lenyelte (bár a 18 éves határ 16-ra szállítását jobbnak tartanák a Széll Kálmán-tervben szorgalmazott 15 éves kornál), de a kötelező óraszám burkolt emelését már nem fogadják el. Bár a kötelezően megtartandó minimális óraszám papíron továbbra is 22 óra maradna, a törvényben megszabott 32 órás heti munkaidő 80 százalékát a tanároknak az iskola falai között kellene eltölteniük. Ez utóbbi a tanári szobák szűkössége (átlagosan 2,5 négyzetméter jut egy pedagógusra) figyelembevételével sokak szerint technikailag is kivitelezhetetlen, de igazából attól tartanak, hogy a megoldást a pluszpénz nélküli túlóráztatás első fokozatának szánja a tárca. Az érintettek felháborodását váltotta ki az önkormányzati iskolák tervezett államosításának ötlete és az intézmények egyházi kézbe adásának felgyorsítása is.

Hogy a felső- és közoktatást érintő tervekből valóság lesz-e, azt még korai megmondani. Az aligha valószínű, hogy Orbán másodjára is visszadobná a Hoffmann-féle tervezeteket. Reálisabb forgatókönyv, hogy néhány alapelv – a felsőoktatási képzések integrációja, a közoktatásban pedig a növekvő állami szerepvállalás – zöld utat kap, de a részletek kidolgozására és a végrehajtásra már új miniszter, illetve államtitkár irányításával kerül majd sor, valamikor az uniós elnökség lezárását vélhetően követő kormányátalakítás nyomán.

DOBSZAY JÁNOS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
HVG HVG Hetilap

Röpdolgozat

A közoktatási reform terveit komoly szakmai egyeztetés előzte meg – állítja az oktatási államtitkárság.

HVG HVG Hetilap

Nyertesek és vesztesek

Államilag finanszírozott intézmény lenne: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Eötvös Loránd...

Ezért lesz a jövő szerda munkaszüneti nap a rendőrségen

Ezért lesz a jövő szerda munkaszüneti nap a rendőrségen

Emberek haltak meg a szélviharban az Egyesült Államokban

Emberek haltak meg a szélviharban az Egyesült Államokban

A Mueller-jelentés után zuhan Trump népszerűsége

A Mueller-jelentés után zuhan Trump népszerűsége

A magyar írók harmada online egyáltalán nem kommunikál a rajongókkal

A magyar írók harmada online egyáltalán nem kommunikál a rajongókkal

Kitiltaná a Reuterst Oroszországból az állami olajvállalat

Kitiltaná a Reuterst Oroszországból az állami olajvállalat

A teljes Mueller-jelentést követelik a demokraták

A teljes Mueller-jelentést követelik a demokraták