Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#olaf

hvg.hu Itthon

Még gyanúsítottja sincs a nagy játszótérbotránynak

Az LMP-s Sallai R. Benedek arról érdeklődött a belügyminiszternél és a legfőbb ügyésznél, hogy hol tart a nyomozás a játszótérbotrány ügyében. Az Európai Csalás Elleni Hivatal ugyanis korábban azt állapította meg, hogy több mint száz település szabálytalanul juthatott hozzá több mint egymilliárd forint uniós támogatáshoz. A nyomozás határideje június végén lejár, de valószínűleg meghosszabbítják majd, ugyanis még gyanúsított sincs, felelősségre vonásra pedig az egyes nyomozások lezárulta után kerülhet sor.

MTI Gazdaság

Lázár Brüsszeltől kér segítséget az M4-es ügyében

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra kíváncsi, hogy valóban vizsgálódott-e az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF az M4-es autópálya ügyében. Az építkezést a kormány leállította, eddig minden alvállalkozót kifizettek, és a fővállalkozókat is kifizetik.

hvg.hu Világ

Origo: Jobbikosok ügyében vizsgálódik az EU csalás elleni hivatala

Vizsgálatot indított az Európai Unió csalás elleni hivatala Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő valamint Szegedi Csanád ellen, aki az előző ciklusban volt a Jobbik EP-képviselője – tudta meg az Origo. A hírportál szerint alkalmazottakkal és látogatókkal kapcsolatos visszaélésekkel, csalással gyanúsítják őket.

Szlavkovits Rita Itthon

Padlóra küldhetik az önkormányzatokat az "ingyenes" játszóterek

Továbbra is titokban maradnak azoknak a játszótér-építési pályázatoknak az adatai, amelyek alapján 145 település szabálytalanul juthatott hozzá összesen 1,5 milliárd forint uniós támogatáshoz. Az adatok megismeréséért folytatott pert az LMP-s Sallai R. Benedek első fokon szerdán elveszítette. Az viszont eldőlt, hogy a Miniszterelnökség visszagyűjti a Brüsszel által visszakövetelt pénzeket, aminek a befizetésére a múlt héten 15 napot kaptak az érintett önkormányzatok. Akad köztük olyan, ahol csak pár százezer forint maradna ezután a kasszában.

MTI Itthon

Nagyon kíváncsi az OLAF által vizsgált ügyekre az MSZP

Az MSZP ismét azt kérdezi a Legfőbb Ügyészségtől: milyen korrupciógyanús ügyekben kérte az Európai Unió csalásellenes hivatala a magyar ügyészség vizsgálatát, indult-e eljárás ezekben az ügyekben. A szocialista Lukács Zoltán pénteken közölte: Rogán Antalnak is ki kell állnia, és el kell mondania, mi történt az általa vezetett V. kerületben éveken keresztül.

hvg.hu Itthon

Magyarországon vizsgálódik az EU csalás elleni hivatala

Bizalmas információkat kért az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyik szervezetétől, feltételezhetően egy olyan cégcsoportról, amely kulcsszerepet játszhat az uniós pénzek felhasználásában – közölte az atv.hu. A portál úgy tudja, hogy az OLAF ki is szállt az állami intézményhez.

MTI Itthon

Ujhelyi: "Akkor most ki hazudik?"

A választók zsarolásának abbahagyására szólította fel szerdán a magyar kormányt az önkormányzati választás kampányával összefüggésben Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, európai parlamenti (EP-) képviselő.

MTI Itthon

Ujhelyi: "a Fidesz-hatalom bűnös szándékait megelőzendő, bejelentést teszek"

Az Európai Unió csalás elleni hivatalának, az OLAF-nak a véleményét kéri Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője, a párt alelnöke arról, hogy egyes fideszes politikusok összefüggésbe hozzák az önkormányzatoknak az elkövetkező évekre juttatott uniós fejlesztési források mértékét az októberi választások nyomán megalakuló önkormányzatok politikai összetételével.

MTI Világ

Megúszhatja a korrupcióval vádolt volt EU-biztos

A máltai rendőrség hétfőn közölte, nem talált elég terhelő bizonyítékot ahhoz, hogy pert indítson a korrupcióval vádolt egykori EU-biztos, John Dalli ellen - közölték a helyi hatóságok hétfőn.

hvg.hu Világ

Csalt a Csalásellenes Hivatal

Jogsértő volt az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) eljárása a Dalligate néven elhíresült ügyben. A testület eljárást vizsgáló felügyelőbizottsága szerint az OLAF az Európai Emberi Jogi Egyezményben foglaltak megsértésével hallgatta le a volt máltai biztos környezetében mozgó lobbisták, illetve az ügyben később tanúként kihallgatott személyek telefonbeszélgetéseit. Mindez abból a ma kiszivárgott jelentésből derül ki, amelyet eddig a felügyelőbizottság tagjain kívül kizárólag a Bizottság, az EP és a Tanács elnökei láttak – írja az EUrologus blog.

hvg.hu Itthon

EP-s pénzek miatt jelenti fel a Jobbik Szegedi Csanádot

Pénzügyi visszaélésekkel vádolta meg a Jobbik saját korábbi alelnökét, Szegedi Csanádot, de részleteket egyelőre nem közöltek. A párt azt szeretné elérni, hogy Szegedi lemondjon, vagy megfosszák EP-képviselői mandátumától, amelyet annak ellenére megtartott, hogy kizárták a pártból.

hvg.hu Itthon

Vizsgálat Simicska cégénél: mély csönd mindenütt

A magyar hatóságok nem adtak felvilágosítást arról, milyen ügyekben vizsgálódott az EU csalás elleni hivatala, amelynek munkatársai két hete jártak a Közgépnél, Simicska Lajos cégénél. Az OLAF számos nagy port kavart uniós botrányt kirobbantott már, kritikusai szerint viszont „politikai rendőrségként” működik.

hvg.hu Vállalkozás

A Közgép az építőipar Jolly Jokere

Az elmúlt bő két évben meghaladta a 230 milliárd forintot azon közbeszerzési eljárások összértéke, amelyeken a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt.-t és konzorciumtársait hirdették ki győztesnek – derül ki a Napi Gazdaság összesítéséből.

Tóta W. Árpád w.hvg.hu

Tóta W.: Aztán jött a csősz

A rablóvár felépült, állnak a bástyák, nem kell félni az uraknak a parasztoktól. Ugyan ki merné kivizsgálni Simicska Lajost? Számvevőszék? Ügyészség? Bíróság? Hiszen ezek már a várnéphez tartoznak. Marad néhány kellemetlen hang, sajtó és ellenzék, de azok úgyse tudnak bizonyítani semmit, oda lehet vágni nekik, hogy tegyenek feljelentést, ha nem tetszik valami. A nyáj úgyis elhiszi, hogy nem lopunk, a klientúra ezzel szemben boldog, hogy de. És még mindig elég nagy a nyáj, valamint ígéretesen hízik a baráti vállalkozók rétege.

MTI Itthon

A polgármester szerint nem Keszthelyen kutat az OLAF

Nem folytat vizsgálatot Keszthely belvárosának európai uniós támogatással megvalósuló felújítása ügyében az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatala (OLAF) - tájékoztatta a város polgármestere közleményben kedden.

1
11 12 13 14 15 16 17
Megnézhetjük magunkat: a statisztikából látszik, miért ér 37 százalékkal többet az osztrák átlagjövedelem a magyarnál

Megnézhetjük magunkat: a statisztikából látszik, miért ér 37 százalékkal többet az osztrák átlagjövedelem a magyarnál

Hogyan készül a kultfilm? David Fincher a Harcosok klubjának adaptációjával telibe talált

Hogyan készül a kultfilm? David Fincher a Harcosok klubjának adaptációjával telibe talált

Akár kétméteres hó is hullhat, katasztrófahelyzet több amerikai államban

Akár kétméteres hó is hullhat, katasztrófahelyzet több amerikai államban

Megírja ön helyett a szöveget, sőt, akár be is vásárol: jön a teljesen új böngésző – videó

Megírja ön helyett a szöveget, sőt, akár be is vásárol: jön a teljesen új böngésző – videó

Legalább 25 áldozata van a kormányerők és az oroszok szíriai bombázásának

Legalább 25 áldozata van a kormányerők és az oroszok szíriai bombázásának

Már egészségbiztosítás és nyugdíj is jár a prostituáltaknak Belgiumban

Már egészségbiztosítás és nyugdíj is jár a prostituáltaknak Belgiumban

Zavarba ejtő győzelem: Berki Mazsi egyetlen ütéssel verte meg román ellenfelét

Zavarba ejtő győzelem: Berki Mazsi egyetlen ütéssel verte meg román ellenfelét

Daniel Craig bezárkózott a házába, paranoiás lett az első Bond-filmje után

Daniel Craig bezárkózott a házába, paranoiás lett az első Bond-filmje után

Megtorpantak a hőszivattyú-eladások Európában

Megtorpantak a hőszivattyú-eladások Európában

A címlapról ajánljuk