Közel 40 napig folyhatott az olaj Gárdonynál úgy, hogy a MOL is tudott róla
A vállalat állítása szerint a probléma megtalálásához volt szükséges, hogy a sérült vezeték tovább működjön.
A vállalat állítása szerint a probléma megtalálásához volt szükséges, hogy a sérült vezeték tovább működjön.
15-17 méterrel a föld alatt állt meg a tavaly elszivárgott olaj. Most a Mol föld alatti védőfalat épít, hogy ne terjedhessen tovább a szennyeződés.
Automata szivattyús rendszerrel és izolációs fallal igyekeznek megakadályozni, hogy a gázolajszennyezés továbbterjedjen a talajban. A kármentesítés végső költsége milliárdos nagyságrendű is lehet.
Nem zárható ki, hogy beavatkozás nélkül továbbterjedne a gárdonyi olajszennyezés, ezért a föld alatt kell megállítani – mondta el a Mol logisztikai vezetője.
Egy kőolajvezeték szivárgása váltotta ki a haragjukat.
Nagy mennyiségű nehéz nyersolaj került a vízbe a kaliforniai partoknál egy tenger alatti csővezetékből. A közel félmillió liternyi olaj már beszennyezte a Huntington Beach partjait, és egy védett mocsárba is bejutott. A hatóságok nagy erőkkel dolgoznak a kármentesítésen.
Július 25-én az MV Wakashio nevű japán hajó zátonyra futott Mauritius partjainál. A paradicsomi szépségű szigetre ezer tonnányi olaj ömlött ki a hajó megsérült üzemanyag-tartályából, tönkre téve a korallzátonyokat, a lagúnát, a tengerpartot. Önkéntesek ezrei dolgoznak azon, hogy enyhítsék a környezeti katasztrófát.
Szivárog az olaj a Duna alsó szakaszának bulgáriai oldalán egy tíz nappal ezelőtt felborult hajóból - jelentette szerdán a Természetvédelmi Világalap (WWF), figyelmeztetve a szivárgás várható súlyos következményeire.
Olaj szivárog az óceánba a Chevron amerikai olajvállalat egy mélytengeri olajlelőhelyen Brazília partjainál.
Zátonyra futott egy libériai zászló alatt hajózó, Rena névre hallgató teherhajó Új-Zéland partjainál; a hajóból kiszivárgott az olaj.
Mélytengeri robotot irányított a BP brit olajipari vállalat a Mexikói-öböl fenekére, hogy megvizsgálja a tavalyi olajkatasztrófát okozó, elfojtott olajkút állapotát, miután - sajtóhírek szerint - a térségben több száz, kisebb méretű olajfolt jelent meg a tenger felszínén.
Olajszivárgást észleltek a Qantas ausztrál légitársaság három Airbus A380-as típusú repülőgépének hajtóműveiben azon műszaki vizsgálatok során, amelyeket azért végeznek el, hogy kiderítsék, mi okozta a géptípus motorhibáját a múlt héten.
Nem zárja ki a Shell angol-holland olajvállalat, hogy kártérítést követel a rivális BP-től, amiért a Mexikói-öbölbeli fúrótorony robbanása után a katasztrófa sújtotta térségben működő összes kutat le kellett zárni, súlyos veszteségeket okozva ezzel az ott fúró vállalatoknak.
Több mint egymillió gallon (közel 3,8 millió liternyi) nyersolajolaj ömlött a michigan állambeli Kalamazoo folyóba abból a vezetékből, amely hétfőn sérült meg Detroittól nyugatra. A szennyeződés – amely az eddigi legnagyobb az USA középnyugati területein – az állam kormányzója szerint elérheti a Nagy-tavak vidékét, illetve a Michigan-tó vizét is veszélyezteti.
Tegnap óta nem szivárog az olaj a Mexikói-öbölben megsérült mélytengeri olajkútból: a BP által tesztelt olajfogó berendezés eddig bevált, ami reményre adhat okot a szivárgás tartós elfojtásával kapcsolatban. Ám a hosszú távú megoldásra még várni kell, a jelenlegi lezárás is csak egy teszt része.
Sikeresnek tűnik a Mexikói-öbölben szivárgó mélytengeri kútra erősített új olajfogó berendezés tesztje; a BP olajtársaság csütörtökön közölte, hogy pillanatnyilag már nem folyik olaj a tengerbe.
Az egyiptomi hatóságok elismerték hétfőn, hogy szivárog az olaj egy olajfúró platformból a Vörös-tengeren, nem messze a népszerű üdülőhelytől, Hurghadától.
Barack Obama amerikai elnök szombaton telefonon közölte a brit kormányfővel, hogy "nem fűződik érdeke" az olajszennyezésért felelős BP "ellehetetlenítéséhez".
Jön a D-terv a Mexikói-öbölben: a BP ismét azzal próbálkozik, hogy felszínre vezesse a mélytengeri kútból kiömlő szennyező nyersolajat - tudósított a CBS televízió hétfőn.
A félelmekre rácáfolva mégsem tört ketté a viharban az Új-Zéland partjainál megfeneklett olajszállító tartályhajó, s a szakemberek most azzal próbálkoznak, hogy kiszivattyúzzák a tanker épen maradt tartályaiból a nyersanyagot.