Lámákat lakoltatna ki a törökbálinti önkormányzat, az állatok megjelentek a testület ülésén
Korábban a képviselő-testület felmondta a bérleti szerződését annak a területnek, ahol az állatokat tartják.
Korábban a képviselő-testület felmondta a bérleti szerződését annak a területnek, ahol az állatokat tartják.
HVG
De ehhez kiegészítő támogatást nem minden vármegye kap.
Kissé tágan értelmezte a városüzemeltetést az erre szakosodott önkormányzati cég vezetője, amikor a dolgozóit a saját építkezésén feketéztette. Mindezt a pilisi polgármester állítja.
HVG
Az országban elsőként alkotta meg önazonossági rendeletét Mezőkeresztes, ebben kizárta a lakosokat az elővásárlási jogból, azzal kizárólag az önkormányzat élhet. A célok között a lakhatási programok indítása és a spekulatív lakásvásárlás visszaszorítása is szerepel az egyébként csökkenő lélekszámú településen.
Megengedi, hogy ha állami cégnek tartoznak, e tartozás kifizetésére a kormány előzetes engedélyével naptári éven túli futamidejű, működési célú adósságot keletkeztető ügyletet köthessenek.
Sajtóinformációk szerint az előző polgármester rokoni köre és a cég ügyvezetőjének családja hamis önkormányzati szerződésekből gazdagodhatott.
hvg.hu
A Hegyvidéki Önkormányzat feljelentést tett, mivel szerintük az azóta megszűnt Hegyvidéki Egészségügyi Központ vezetője magáncélra használta az intézmény bankkártyáját.
HVG
Várják, hogy a gyár elkezdjen termelni, de azért leírták, hogy „a beruházó a mindenkori piaci viszonyok, valamint a világgazdaság alakulásának fényében” hozza meg döntéseit.
HVG
Várnai László hosszú Facebook-posztban reagált az esetre, állítása szerint egy problémás gyerekről volt szó, aki őt szidalmazta.
hvg.hu
Vitályos Eszter egy hete beszélt arról, hogy van, aki folyamatosan sír és picsog az önkormányzati vezetők közül. Cser-Palkovics András megszólítva érezte magát.
HVG
Az Országgyűlés szerdai ülésén több javaslatot is elfogadtak, jövő héten pedig a kampánykiadások felső limitjét is eltörölhetik.
hvg.hu
Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta: egy évre vállalják a csapat tulajdonlását, ez idő alatt kell új tulajdonost, vagy minden kiadást fedezni tudó szponzori kört találni.
hvg.hu
Módosították a települések önazonosságáról szóló tervezetet, a helyi képviselők bármikor kimondhatják, hogy élnek a betelepülést akadályozó jogszabállyal.
Négymilliárd forinttal több pénzre van Eger önkormányzatának szüksége, mint amennyi bevételhez hozzájut, most az egykori Kepes Központ épületének elárverezéséből szereznének legalább egymilliárdot.
HVG
A kerületben időközi választást fognak tartani a hely betöltésére.
hvg.hu
A település egyik független képviselője kérte meg a jegyzőt, hogy végezze a szükséges ellenőrzést, amin hétből négyen megbuktak.
hvg.hu
Kalotay Kristóf állítása szerint többé nem tud azonosulni a hivatalban történtekkel.
hvg.hu
A volt polgármester nagylelkűségét nem nézték jó szemmel párttársai sem, tavaly ősszel ki akarták zárni a Fideszből.
hvg.hu
Navracsics Tibor szerint az ingatlanszerzés korlátozhatóságával az árak csak átmenetileg, egyes területeken csökkennének. Szerinte a lakások megfizethetetlensége ennél sokkal nagyobb probléma.
HVG
Az állatok gazdája kórházba került, annak férje pedig nem volt hajlandó gondoskodni róluk, így azok a környező földeken próbáltak élelmet keresni, megkárosítva az ottani gazdákat.
hvg.hu