Le Monde: Orbánt "nem várt szerencse" érte
Martonyi János magyar külügyminiszter párizsi és berlini látogatásával, Magyarország EU-elnökségével, illetve az Orbán-kormánnyal foglalkozott csütörtök délután megjelent számában a Le Monde.
Martonyi János magyar külügyminiszter párizsi és berlini látogatásával, Magyarország EU-elnökségével, illetve az Orbán-kormánnyal foglalkozott csütörtök délután megjelent számában a Le Monde.
MTI
Az előző kabinet gyakorlatával ellentétben nem feltétlenül készül hangfelvétel az Orbán-kormány minden üléséről - derül ki a kormány ügyrendjéről a Magyar Közlönyben megjelent határozatból. A kabinet ülését a miniszterelnök távollétében a közigazgatási és igazságügyi miniszter, Navracsics Tibor vezeti.
MTI
Értékelő elemekkel vegyes tudósításban számolt be szerdai számában a Die Presse című osztrák napilap a magyar kormány 29 pontból álló gazdasági csomagjáról és a tervezett banki különadót övező vitáról.
MTI
A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) élesen ellenzi, ahogy az Orbán-kormány saját képére szabja a közszférát. Fehér József, az MKKSZ főtitkára bejelentette: az Alkotmánybírósághoz fordultak a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény azon rendelkezései miatt, amelyek az indoklás nélküli felmondásra, illetve a két hónapos felmondási időre vonatkoznak. Mind a 680 ezer közalkalmazottat érinti az a törvénymódosítás, amely augusztus elsejétől a két hónapon felüli, a két millió forintot meghaladó végkielégítések 98 százalékos megadóztatását írja elő. Érlelődik a szakszervezetek és a kormány közötti konfrontáció.
Pelle János
Várhatóan még a héten benyújtja a Fidesz a határon túli magyar osztálykirándulási programról szóló országgyűlési határozati javaslatot - mondta Pokorni Zoltán, a javaslat egyik jegyzője. A tervek szerint iskolai emléknap lenne június 4-e, a trianoni békeszerződés aláírásának napja.
MTI
A nyilvánosság hiánya megdrágíthatja és a korrupció martalékává teheti az ország nemzetközi tekintélyét befolyásoló 2011-es magyar EU-elnökséget.
Magyarország új államfőjéről, Schmitt Pálról közölt fényképes portrét csütörtöki számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
MTI
A magyar elnökválasztásról közölt tudósítást keddi számában a Die Presse című osztrák napilap.
MTI
A Világgazdaság úgy értesült, hogy elkészült a pénzügyi szolgáltatók által fizetendő különadót szabályozó jogszabály tervezete, amelynek alapján a mérlegfőösszeg lehet a vetítési alapja a bankok által fizetendő különadónak.
MTI
Leváltja a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok elnökeit és tagjait a Nemzetgazdasági Minisztérium − közölte a tárca.
MTI
„Békében vagyok önmagammal, a családommal, az élettel és Istennel” – ad leckét kiegyensúlyozottságból az oktatásügy szinte minden fokozatát megjárt szakpolitikus, aki 62 évesen érkezett meg a szakmai csúcsra, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyik államtitkári székébe. Hoffmann Rózsa-portré a HVG-ben.
HVG
Június 30-i ülésén dönt a kormány az Orbán Viktor miniszterelnök által két hete bejelentett, 29 pontos gazdasági akcióterv idei évet érintő elemeiről - tudta meg az MTI több forrásból. Az akcióterv egyes pontjairól már döntött a kabinet vagy az Országgyűlés, és van olyan, amely a napokban került majd a Ház elé.
MTI
Attól még egy intézmény független maradhat, hogy pártembert állítanak az élére - vélekedik Varga Mihály, aki azt is elmondta, a jövő hó végéig újabb csomagot készítenek elő. Az államtitkárral a friss HVG-ben olvashatnak interjút.
HVG
Orbán Viktor nem akarja (és nem is tudja) megölni a demokráciát. A Fideszt diktatúrával, pártállammal hírbe hozók csupán az előítéleteiknek megfelelő politikai sci-fi-horror fantáziáikat teszik közkinccsé. Az viszont nagyon is célja lehet a Fidesznek, hogy némi vércsapolással legyengítse, céljaihoz hozzáidomítsa a jogállamot. Csakhogy ez által az ország nem feltétlenül kezes, inkább veszélyes lesz számára. A kétharmad révén tabukat feszegető Fidesz leigázni nem, csak a kiszámíthatatlan válaszreakcióig űzni, provokálni tudja az országot.
Papp László Tamás
Annak ellenére, hogy az MNB elnöke szerint az sértené a jegybank függetlenségét, a kormány mindenképpen határt szab a köztisztviselők fizetésének, a nemzeti bankot is beleértve - jelentette ki Szijjártó Péter, Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője az MTV reggeli műsorában.
MTI
Nem számít a politikai hovatartozás - erről Pintér Sándor belügyminiszter beszélt a korrupcióval összefüggésben a Népszabadságnak adott interjújában, amelyben azt hangsúlyozta: egyik oldalon sem ajánlja senkinek, hogy kenőpénzt fogadjon el.
MTI
Az elmúlt két kormányzati ciklusban a Fidesz rendszeresen vádolta a kormányzatot a határon túli magyarok iránti érzéketlenséggel és a szakmaiság hiányával. Annak, hogy a területen végre gyökeres változások állhatnak be, immáron nem csupán a szlovákiai parlamenti választás adja bizonyítékát.
toma
A Fidesz szerint vészhelyzetet kell elhárítani az egyszerűsített foglalkoztatás területén, mert az előző, MSZP-SZDSZ-es parlamenti többség által elfogadott és április 1-jén hatályba lépett jogszabály "totális káoszt" okozott az alkalmi munkavállalásban.
MTI
Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását indítványozta a házelnöknél a június 16-ától július 19-ig terjedő időszakra. Levele mellékletében 25, még a rendkívüli ülésszak alatt elfogadandó előterjesztést sorol fel, köztük a médiacsomag részét képező öt javaslattal.
MTI
Az előző adminisztráció állami vezetőinek 5 százalékára tartott igényt az új jobbközép hatalom. A most debütáló apparátusvezetők között számos káder és néhány ilyen-olyan rokon akad.
HVG