#Orbán Viktor
Az oknyomozó újságírás apró diadala: vizsgálják Orbán azeri barátjának családi ügyeit Londonban
Pénzmosással gyanúsítják az azeri "királylányok" ügyeit intéző ügyvédi irodát Londonban.
Lengyel Miklós
Szavazzon, kit becsül meg legjobban Orbán a kormányából
Bemutatta kormánya tagjait Orbán Viktor miniszterelnök, beszédében jelentős hangsúlybeli eltolódások voltak. A cikkben két kérdést tettünk fel szavazásra, döntsön, ki Orbán szívének a legkedvesebb, és ki az, aki potyautasként maradt a rendszerben.
hvg.hu
Tudni akarja, milyen az új parlament? Amint távozott Orbán, minden álca leomlott
Ünnepelni gyűlt össze az Országgyűlés pénteken. A miniszterek Orbán Viktor bátorító szavai után le is tették az esküt. Ami egy pár perces szünet után következett, bemutatta, mit várhatunk kormánypártoktól és ellenzékiektől. No meg az állami médiától.
hvg.hu
Orbán csapatot hirdetett, Rogán feladata a demokrácia védelme
Nyolc nappal Orbán Viktor negyedik miniszterelnöki esküje után miniszterei is fogadalmat tettek az ország alaptörvényére. A kormányfő beszédet mondott, az ellenzékre erre most sem reagálhatott. Pedig lett volna mire. A kormányfő programot ugyan nem hirdetett, de miniszterei bemutatásánál mondott néhány figyelemfelkeltőt.
hvg.hu
Orbán üzent: tiszteletet vár el a Zsidó Világkongresszustól
Mélyen sérti Magyarországot és polgárait Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnökének az Open Society Foundation, Nyílt Társadalom Alapítvány Budapestről Berlinbe költözéséről tett nyilvános állásfoglalása Orbán szerint.
hvg.hu
Hivatalos: megalakult a negyedik Orbán-kormány
Kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának minisztereit Áder János köztársasági elnök pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet.
hvg.hu
Tarlós: Orbán korrektségéhez nem fér kétség
Ellenzéki szereplőkről, a mögöttünk hagyott választásról, valamint a fővárost érintő fejlesztésekről is beszélt a Magyar Időknek adott pénteki interjújában Tarlós István. Szerinte az újabb Orbán-kormány csak Budapest javát szolgálja.
hvg.hu
Esküt tesznek Orbán miniszterei
Az új kormány miniszterei ma tesznek esküt az Országgyűlésben azt követően, hogy Áder János köztársasági elnöktől átveszik kinevezésüket a Sándor-palotában.
MTI
Olyannak is köszönetet mondott Orbán, aki a rendszer hibája miatt nem is tudott szavazni
Azok is kaptak levelet, akik nem adták meg címüket kapcsolattartás céljából a kormánynak.
hvg.hu
Így hazudik Orbán a kereszténydemokráciáról
Ritmust váltott az orbáni ideológiai gyár, a régi vágású kereszténydemokrácia az új alap. Igaz, a valódi és autentikus kereszténydemokráciának semmi köze nincs a NER mindennapi gyakorlatához, írja az e heti HVG.
hvg.hu
A világ főgonoszai között emlegette Orbánt Roger Waters a bécsi koncertjén
A 74 éves rockikon a magyarországi koncertjéhez hasonlóan Bécsben sem rejtette véka alá politikai véleményét. Roger Waters számára Trump, Putyin, az osztrák kancellár Sebastian Kurz, Zuckerbeg és Orbán Viktor a főgonoszok.
hvg.hu
Szerb kollégája szerint baromság, hogy Orbánra hasonlít
Hosszú cikket közöl a brit Financial Times a szerb elnökről, Aleksandar Vucicról, aki hasonló kanyarokat írt le eddig politikai pályafutása során, mint Orbán Viktor.
hvg.hu
Az orbáni illiberalizmus terjedésétől tartanak Európában
A nyugat-balkáni országokban érdeklődéssel figyelik, ahogy Orbán Viktor pártállamot hoz létre az Európai Unión belül, a térség "erős emberei" kezdik azt hinni, hogy importálhatják a "hamis demokrácia" modelljét, illetve a kormányfő retorikáját és taktikáját – írta szerdán a Politico.
hvg.hu
Gyűlölet vagy tisztelet sugárzik Orbán szeméből ezen a képen?
A Facebook-oldalára került fel egy kép, egy fontos tárgyalásról.
hvg.hu
A 24.hu szerint Seszták megfenyegette Orbánt leváltása előtt
Sokkolta a hír a volt fejlesztési minisztert, miszerint Orbán feldarabolja a minisztériumot. A portál információi szerint Seszták Miklós azt is belengette, hogy lemond mandátumáról, végül láthatóan ez nem történt meg.
hvg.hu
Sűrű a programja Orbánnak Szófiában, de Berlusconira mindig szakít időt
Az EU és a nyugat-balkáni országok csütörtöki szófiai csúcstalálkozója előtt Orbán Viktor kétoldalú megbeszéléseken egyeztetett a testvérpártok vezetőivel európai kérdésekről Szófiában.
hvg.hu
-
hvg.hu
-
MTI
Nincs rá ellenszer: Orbánékat épp a hazugságaik teszik hitelessé
Nyugat-Európa egyetlen migránspokol – ezt hallhattuk minden nap, az összes létező kormányzati csatornán keresztül a kampányban. Április 8-a után sokan azt gondolták, az egyértelmű hazugság azért működhetett, mert a választók megtéveszthetőek, egyszerűbben fogalmazva: buták. Ám egy amerikai kutatás azt állítja, hogy ez teljes félreértés. Szerintük egy szavazói csoport képes éppen a hazugságok miatt hitelesnek tartani politikusát.
G. M.