Köszönetet mondott Orbánnak az örmény egyházfő
A levelet II. Karekin küldte a miniszterelnöknek. Szerinte a magyar kormánynak köszönhetően jutottak haza örmény hadifoglyok.
A levelet II. Karekin küldte a miniszterelnöknek. Szerinte a magyar kormánynak köszönhetően jutottak haza örmény hadifoglyok.
MTI
MTI
hvg.hu
A napokban ismét összecsapások voltak az örmény-azeri közös határ déli szakaszán.
MTI
A magyar bronzérmes már az első akadályt sem tudta venni annak ellenére sem, hogy három Eb-hős is a kezdőben volt.
hvg.hu
Tovább mélyítheti a belpolitikai váslágot az előrehozott választás eredménye.
MTI
Asot Pasinján azt mondta, készen áll a cserére.
MTI
MTI
hvg.hu
Az örmény védelmi minisztérium tagadta Baku vádjait.
MTI
MTI
hvg.hu
Az erről kiadott közlemény szerint Azerbajdzsán nyitott tüzet egy határmenti faluban.
MTI
MTI
hvg.hu
Az azeriek az örményektől zsákmányolt harci eszközöket mutattak be, és karikatúra-szerű viaszfigurákkal jelenítették meg az ellenséges katonákat.
MTI
Nikol Pasinján vasárnap bejelentette, hogy lemond áprilisban tisztségéről, szabaddá téve ezzel az utat az előrehozott választások előtt.
MTI
Az ellenzék tüntetésekkel sorozza a miniszterelnököt, de messze nincs akkora támogatása, amekkorával Pasinjan három éve hatalomra jutott. Most is úgy néz ki, ő a legnépszerűbb örmény politikus, és a jelek szerint Putyin orosz elnök is mellette tette le a voksát.
Ellenzéki tüntetők vettek körül örmény kormányépületeket a kormányfő lemondását követelve
MTI
2018 húsvétján Nikol Pasinján örmény ellenzéki vezető elindult, hogy kétszáz kilométeres sétával tiltakozzon a kaukázusi országot kormányzó politikusok mesterkedései ellen. Néhány héttel később – és egy békés forradalom győzelemre vitele után – már ő volt hazája miniszterelnöke. A Nem vagyok egyedül című örmény-amerikai dokumentumfilm azt meséli el, Pasinján miként állította oldalára honfitársait.
Nikol Pasinján miniszterelnök lemondását követelték a kormányzati épületbe behatoló ellenzékiek.
MTI
Örményországban hűtőcsarnokokban helyezik el az elhunytakat, mivel megteltek a halottasházak.
MTI
MTI
hvg.hu
Ezernél is több embert eltűntként tartanak nyilván a hatóságok.
MTI
MTI
hvg.hu
Több konfliktus is próbára tette már a novemberi tűzszüneti megállapodást.
hvg.hu
Az eddigi legnagyobb, legalább 15 ezer fős tüntetésen követelte szombaton Jerevánban az örmény ellenzék Nikol Pasinján miniszterelnök lemondását amiatt, hogy november elején megállapodást kötött Azerbajdzsánnal a karabahi harcok lezárásáról, és ezzel jelentősen csökkent az örmények ellenőrizte terület nagysága.
MTI
Az azeri hadsereg jelentős területeket foglalt el a vitatott hovatartozású, többségében örmények lakta Hegyi-Karabahban.
MTI
Eddig három győztese és egy vesztese van a karabahi harcoknak. A posztszovjet térségben több állam is akad, amely attól tart, hogy az azeri–örmény összecsapások tanulságai számukra is kedvezőtlen következményekkel járhatnak.
Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
MTI
MTI
hvg.hu