Egy kiszivárgott dokumentum szerint 2030-ra Oroszország bekebelezné Belaruszt
A tervnek persze vannak buktatói is, nem utolsó sorban maga a belarusz államfő, Aljakszandr Lukasenka.
A tervnek persze vannak buktatói is, nem utolsó sorban maga a belarusz államfő, Aljakszandr Lukasenka.
hvg.hu
Az Egyesült Államok szankciós hatósága azért vizsgálódik az osztrák banknál, mert az nem szüntette meg aktivitását Oroszországban, miután az egy évvel ezelőtt megtámadta Ukrajnát. Tavaly a Raiffeisennek 2 milliárd eurós profitja volt az orosz üzletekből.
Lengyel Miklós
Az Ábrahám Róbert által újragondolt verzióban igen nehéz eldönteni, hogy a Michael Jacksonnak öltözött Julian (Shygys) puszta látványa, vagy a politikamentességnek hazudott, álszent békepropaganda terjesztése a kellemetlenebb.
hvg.hu
Nem lett történelmi jelentőségű az a beszéd, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök mondott kedden délelőtt, három nappal a totális orosz invázió megindításának első évfordulója előtt és egy nappal azután, hogy amerikai kollégája, Joe Biden szintén történelmi jelentőségű látogatást tett Kijevben. A közel kétórás beszéd egyetlen igazán érdemi eleme a nukleáris fegyverarzenál korlátozását érintette, nyugatellenes kirohanásokkal spékelve.
hvg.hu
Januárban fokozódtak a támadások az oktatási és az egészségügyi intézmények ellen is, ami azt jelenti, hogy az oroszok nem igazán válogatnak az eszközeikben.
hvg.hu
A volt külügyminiszter szerint az amerikaiaknak nem hiányzik egy újabb Afganisztán, de azt is hozzátette, hogy aki eddig nem ment el Kijevbe, az vagy fél, vagy pedig az oroszoknak drukkol.
hvg.hu
A világ leggazdagabb liberális demokráciáit tömörítő szervezet pénzügyminiszterei, illetve jegybankelnökei csütörtökön találkoznak az indiai Bengaluruban.
hvg.hu
Alig néhányan tudtak az amerikai elnök ukrajnai útjáról.
hvg.hu
“A szankciók miatt nem veszélyesebb az Aeroflottal repülni” – így próbálta megnyugtatni a közvéleményt az orosz légitársaság feje, aki nagyon is tisztába lehet azzal, mit jelent, ha az Airbus és Boeing-flotta nem jut pótalkatrészhez Oroszországban.
Lengyel Miklós
Antony Blinken határozottan arra kérte Vang Jit, hogy Kína ne szállítson fegyvert az oroszoknak. Vang Ji vasárnap Orbán Viktorral vacsorázott, hétfőn Szijjártó Péterrel találkozott, a nemzetközi sajtó szerint pedig még hétfőn Oroszországba fog utazni.
hvg.hu
Egy honvédő háború összeragasztja a legkülönbözőbb felfogású embereket. Egy létéért küzdő ország nem lehet válogatós. Azoknál a kommunistáknál, akik nácizzák Ukrajnát, senki nem tett és nem tesz ma többet az antifasizmus hitelének rombolásáért. Vélemény.
Rendkívüli hírként robbant hétfő reggel, hogy Joe Biden amerikai elnök Kijevbe érkezett. Azóta folyamatosan érkeznek a hírek a találkozóról és annak folyományaként bejelentett újabb anyagi támogatásról és nagy hatótávolságú fegyverrendszerek szállításáról.
hvg.hu
A kínai diplomácia első embere hétfőn Oroszországba utazik tárgyalni. Az amerikai külügyminiszter szerint előfordulhat, hogy intelme ellenére a kínaiak mégis fegyvereket fognak szállítani Oroszországba.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Biden a háború kirobbanása óta még nem járt Ukrajnában. Nem sokkal a felbukkanása előtt kezdődtek a találgatások arról, hogy Kijevbe mehet.
hvg.hu
Továbbra is rengeteg katonát vesztenek, érdemi eredményt pedig nem tudnak felmutatni az oroszok. Közeledik a háború egyéves évfordulója, emiatt egyre nagyobb a politikai nyomás a hadseregen.
hvg.hu
A hvg360 arra kérte fel Spiró György írót, hogy az ukrajnai háború első évfordulóján ossza meg velünk érzéseit, gondolatait. Íme, a végeredmény, benne a szerző mondatai mellett idézetek szakrális szövegekből és a huszadik század legnagyobb magyar íróinak, költőinek műveiből.
Spiró György
Ukrán csapatok a hétvégén hadgyakorlatokat tartottak a kelet-ukrajnai Sziverszk település térségében, hogy felkészüljenek az ország ellen egy éve kezdett orosz hadműveletek újabb frontjának megnyitására.
MTI
Két amerikai, valamint egy kanadai és egy ausztrál nyugalmazott tábornok egybehangzó véleménye szerint Ukrajna akár még az idén is megnyerheti az Oroszország elleni háborút. Ehhez azonban több feltételt is teljesítenie kell Kijevnek és az Ukrajnát támogató Nyugatnak. A tábornokok még Orbán Viktort is emlegették.
Giorgia Meloni olasz kormányfő hétfőn az ukrán fővárosba látogat, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
hvg.hu
Kétszínűséggel vádolta az orosz külügyminisztérium Emmanuel Macron francia elnököt, aki egy interjúban közölte, Oroszország vereségét szeretné látni az ukrajnai háborúban.
hvg.hu