Az orosz állami média a füle botját sem mozdítja Szijjártóék panaszára
Ez nem jelenti azt, hogy elfeledkeztek volna a magyar külügyminiszterről: a RIA Novosztyi azóta is szorgosan idéz tőle mindent, ami beleillik a Kreml háborús narratívájába.
Ez nem jelenti azt, hogy elfeledkeztek volna a magyar külügyminiszterről: a RIA Novosztyi azóta is szorgosan idéz tőle mindent, ami beleillik a Kreml háborús narratívájába.
hvg.hu
A bejelentést az ukrán elnök a saját hírszerzése jelentéseire alapozta, ugyanakkor felmerülnek ezzel kapcsolatban olyan kérdések, amelyek az elképzelés hasznosságának alapjait is kikezdhetik.
hvg.hu
Azt azonban már nem fejtette ki, hogy az ukrán elnöknek mit kellett volna tennie, hogy megakadályozza az orosz támadást.
MTI
Az Észtországgal kötött megállapodás alapján 2025 júliusától több ezer brit katonát lehet majd rövid idő alatt az orosz határra vezényelni.
MTI
Hollandia korábban 24 F-16-ost ígért Ukrajnának.
hvg.hu
Bár a kormányzat hevesen tagadta, egyáltalán nem kizárt, hogy érkezhetnek atomtöltetek hordozására is alkalmas katonai repülőgépek Kecskemétre. Ugyanis 2019 óta kétoldalú védelmi megállapodás él Magyarország és az Egyesült Államok között, lapunk pedig több olyan dokumentumra is rábukkant, melyek megmutatják, hogyan fejleszthetik a kecskeméti repteret.
A kutatásból az is kiderült, hogy a magyarok 11 százaléka katonai szempontól Ukrajnától tart a leginkább.
hvg.hu
Többek között légvédelmi eszközöket, páncélozott járműveket és lőszert adnak Ukrajnának.
MTI
Nyugati források szerint már 10 ezer észak-koreai katona lehet Oroszországban.
HVG
Josep Borrell szerint Oroszország hadigépezetét a szankciók kijátszása tartja működésben.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
„A Kreml ellenségként tekint a Nyugatra, és így Németországra is” – közölte Bruno Kahl, a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) elnöke.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az ukrán ombudsman az ENSZ-hez és a Nemzetközi Vöröskereszthez fordult.
HVG
Az ukrán titkosszolgálatok sorra likvidálják a megszállt területeken a kollaboránsokat. Hoffmann Tamás nemzetközi jogász szerint a megszállt területeken a közigazgatásban dolgozók megölése önmagában jogszerűtlen, azonban, ha katonai tevékenységben is részt vesznek, már fordul a kocka.
Egy ember meghalt, és 12-en megsebesültek, amikor ukrán drónok támadást intéztek az oroszországi Belgorod megyében és a Krasznodari határterületen szombat hajnalban. Eközben ukrán drónok Luhanszkban eltaláltak egy üzemanyagraktárat, ahol kigyulladt egy üzemanyagtartály.
MTI
A Duma építkezési és lakhatási bizottságának alelnöke szerint magántőke bevonására lenne szükség, ezt a jelenlegi szabályozás azonban nem teszi lehetővé.
HVG
Az oroszok szerint két ukrán zászlóaljat bekerítettek, és öt települést elfoglaltak.
hvg.hu
Jevgenyij Rilovot 2022-ben hónapokra el is tiltották amiatt, mert részt vett egy moszkvai eseményen, amely Oroszország ukrajnai háborúját támogatta.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Értelmetlen kérdésre értelmetlen válasz.
hvg.hu
Mindezt levélben is tudatta az orosz elnökkel.
hvg.hu
A héten az ukrán törvényhozás már elfogadott egy adóemelésekről szóló törvényt, amelynek értelmében a hadiadó összege is megemelkedik.
hvg.hu
hvg.hu
MTI