Közel 9 ezer alkalommal riasztották a NAV-ot pénzmosás gyanúja miatt
Mintegy 8800, pénzmosás gyanújára utaló bejelentést tettek a hazai bankok és más szolgáltatók az adóhivatal keretei között működő pénzmosás elleni irodánál 2016-ban.
Mintegy 8800, pénzmosás gyanújára utaló bejelentést tettek a hazai bankok és más szolgáltatók az adóhivatal keretei között működő pénzmosás elleni irodánál 2016-ban.
MTI
Nem árulja el a Magyar Nemzeti Bank (MNB), mely magyarországi bankok lehetnek érintettek az oroszországi pénzmosási botrányban és hogy feltűnt-e egyébként a jegybanknak a magyar pénzintézetek lehetséges érintettsége.
hvg.hu
A gyanú szerint huszonhárom országában harminckét cég érintett abban a több mint félmilliárd forint értékű pénzmosásban, mely miatt huszonkét gyanúsítottal, kameruni és nigériai állampolgárokkal szemben javasol vádemelést a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
A BRFK pénzmosás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a ghánai férfival szemben.
MTI
630 millió dollárt fizet ki Németország egykori büszkesége egy-egy amerikai és brit pénzügyi ellenőrző hatóságnak, mert a Deutsche Bank moszkvai irodáján keresztül több milliárd rubelt mostak tisztára New Yorkban és Londonban.
hvg.hu
156 milliárd forint már tiszta, vége a stabilitási számlák korának. Az új szabályok szerint egy magánszemély a tavaly június 30-ig szerzett jövedelmét 10 százalék személyi jövedelemadó és a megszerzés évétől számított önellenőrzési pótlék befizetésével fehérítheti ki, ha a pénz időben megérkezik egy, a NAV által megjelölt bankhoz.
hvg.hu
A hagyomány szerint az év elején megtisztított pénz gazdája a megmosott összeg többszörösét kapja majd vissza az újév során.
MTI
Pénzmosással gyanúsítanak egy 25 és egy 24 éves olasz állampolgárt. Akkor érték tetten őket, amikor csaknem 150 millió forintot kíséreltek meg felvenni egy fővárosi pénzintézetben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
MTI
Magyar bankszámlára utaltatták a bűncselekményből származó pénzt.
hvg.hu
Üdvözlendő, hogy emelkedőben van a pénzmosási ügyekben indított eljárások száma Magyarországon, azonban a jelenleginél is határozottabb fellépésre lenne szükség a hatóságok részéről – írta ki szerdai jelentésében az Európa Tanács pénzmosás elleni bizottsága (Moneyval).
MTI
A Magyar Hírlap publicistája állítja, hogy az Orbán-kormánnyal összefüggésbe hozott Ghaith Pharaonról a 444.hu leleplezőnek beállított, de valójában kármentésként megírt cikket közölt múlt héten, „minden valószínűség szerint az amerikai titkosszolgálat” megrendelésére. Bayer ugyanakkor az abban elhangzottak alapján kritizálja az Egyesült Államokat, amiért „osztja az észt korrupció ügyében” Magyarországnak.
hvg.hu
A korábbi hírekkel ellentétben mégsem fogtak el senkit Magyarországon annak a nemzetközi akciónak a keretében, amiben internetes pénzöszvéreket használó nemzetközi bűnszervezetek tagjain ütöttek rajta európai összefogás keretében.
hvg.hu
Hat hónap alatt csaknem 4500 pénzmosás gyanújára utaló bejelentést tettek a hazai banki és más szolgáltatók a NAV-nál működő pénzmosás elleni információs irodához, 15 százalékkal többet, mint 2015 első felében - írta a Magyar Idők.
MTI
Sokmillió eurós internetes csalásban vehettek részt olyanok is, akik azt hitték, csak távmunkát végeznek, vagy csak szívességet tettek egy megnyerő idegennek. A büntetést ők sem kerülhetik el.
Bihari Ádám
Csaknem 180 embert vettek őrizetbe pénzmosás miatt egy előző heti nemzetközi akcióban Európában és az Egyesült Államokban – jelentette be az uniós igazságügyi együttműködési szervezet, az Eurojust kedden. Az magyar szervek viszont senkit nem tartóztattak le...
MTI
Átfogó világszintű megközelítésre és zéró toleranciára van szükség az adóeltitkolással szemben, amely a globalizáció "sötét oldala" – hangsúlyozta Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász az Európai Parlament vizsgálóbizottságának ülésén.
MTI
Jelentős, 3,9 milliárd dolláros forgalmat mutatott ki a Best Sunshine kaszinó Szaipan szigetén. A VIP-asztalok 170 ezer dolláros forgalmat könyveltek el – ez a nyolcszorosa a jól menő makaói kaszinóknak. Vajon hogy tesz csodát a világ végén Trump egykori kaszinófőnöke, akit áldozatos munkájában a CIA és az FBI egykori igazgatója is támogat?
hvg.hu
A gyanú szerint csaltak és pénzt mostak egy offshore cég beiktatásával a szegedi vadasparki játszótérmutyiban: a játszótér jóval kevesebbe került valójában a szerződésben megjelölt összegnél. Az ügy harmadik gyanúsítottja ellen júniusban adtak ki elfogadtóparancsot, de azóta sem találják – írja a Délmagyarország.
hvg.hu
Egymilliárd dolláros pénzmosási botrányba keveredett Nadzsib Razak malajziai miniszterelnök, aki persze mindent tagad. Hazájában hisznek is neki, hiszen akik az ellenőrző vizsgálatokat végzik, történetesen a beosztottjai.
hvg.hu
Toplistás adócsalások: cégtemető, körhintacsalás, őrzés-védelem, munkaerő-kölcsönzés, de élre törnek új elkövetési módok is. Mennyire, vagy inkább mennyire nem leleményes adócsalók a magyarok?
hvg.hu