#pénzügyek




Mekkora összeget szánjunk nyugdíjbiztosításra?

Folyton azt sulykolják belénk, hogy spóroljunk a nyugdíjaséveinkre. Bár egyesek valóban nem tesznek félre elég pénzt öregkorukra, bizonyos közgazdászok arra figyelmeztetnek: a pénzügyi szektor nyomásának hatására túlzásba visszük a spórolást.




Számlázás pandémia idején: ezekre mindenképpen szüksége lesz

A NAV 3.0, illetve az elektronikus számlázóplatformok megjelenése könnyebbséget jelent a számla-adminisztrációban és az adatszolgáltatásban. Első ránézésre úgy tűnik, hogy a könyvelők munkáját is kiváltják ezek a megoldások. Ez azonban csak részben igaz: továbbra is szükség van rájuk.








Ifjú sztárbankárként indult, majd 260 millióval húzta le az OTP-t

Nagybevásárlásait a bankkal fizettette ki, egy fonyódi étteremben ivott-evett családjával, azt is az OTP állta. Hét éven át élte a nagyvilági életet a bank volt régiós vezetője, akit végül egy belső vizsgálat buktatott le. Azóta sem ismert be semmit, de 18 vádlott-társa közül öt végül terhelő vallomást tett rá egy alku keretében.