Részben felmentették az embert, aki hajléktalanokat szervezett be választási csaláshoz
A felmentésre egy törvénymódosítás miatt volt lehetőség, ugyanis időközben lazábbak lettek a szabályok egy fideszes módosító nyomán.
A felmentésre egy törvénymódosítás miatt volt lehetőség, ugyanis időközben lazábbak lettek a szabályok egy fideszes módosító nyomán.
A magyar külügyminiszter az ukrán-orosz helyzettel kapcsolatban kapott kérdéseket.
Az Európai Bizottság elnökének stábját erős kritika érte, amiért képtelenek előkeríteni a szóban forgó üzeneteket.
A kormányfő gondosan dokumentálta a folyamatot, Menczer Tamás pedig a kommentekben köszönte meg a „látogatást”.
Jelenleg csak a Magyarországon született magyar állampolgárok kérhetik a könnyített vízumot, a többeknek marad a jóval drágább és körülményesebb változat.
A képviselő szerint a kormány ezekkel a plakátokkal már a kampányidőszak előtt a Fidesznek kampányol.
A lengyel közszolgálati média egyre agresszívebben ír a németekről, hónapok óta támadják saját németbarát politikusaikat.
Jan Lipavsky a korábbi orosz követelésre reagálva azt is elmondta, hogy nem hajlandók hagyni, hogy bárki is megmondja nekik, kit hívhatnak meg az országukba.
Semmilyen jóléti intézkedés nem tűnhet szem elől. A propagandakampányok között a második Orbán-kormány mindig talált lehetőséget arra, hogyha az emberek a bőrükön nem érzik, az emlékezetükbe mindenképp beégjen, hogy a Fidesz alatt minden jobb. Az élelmiszerárstopot hirdető plakátok egy hosszú sort folytatnak.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint egy politikusnak nem az a dolga, hogy hazug mondatokat ismételjen, hanem az, hogy valóban megkönnyítse a gyermekvállalást.
Megkezdte a Nemzeti Választási Iroda azoknak az aláírásoknak a tételes ellenőrzését, amit az ellenzék adott le a “jövővédő” népszavazásához. Ám bármennyire is sietnek, az már biztos, hogy nem lehet együtt tartani ezt a referendumot az április 3-i választással.
A héten már a beutazással kapcsolatban is óva intettek.
A boltokon belül jöhet a plakátkampány, külön arculat is lesz.
A nyomozati anyagokban jól látszik, hogy a szívességek láncolata minisztériumokon át ível. A végrehajtás jövőjéről is gondoskodott már a Fidesz.
2020 áprilisában több mint százmillió forintot költhetett el így Schadl György hivatala – Völner Pál jóváhagyásával.
Papíron persze nem árnyékkormányt, hanem 26 szakpolitikai kabinetvezető listáját hozta nyilvánosságra az ellenzéki összefogás.
Összesen 25 egyéni választókerületben indít a 2018-as választáshoz képest új jelöltet a Fidesz-KDNP. Az ellenzék erős terepén, a fővárosban 18 körzetből 11-ben új embertől várja Orbán Viktor a reményt, öt megyében viszont senkit nem cseréltek le. Megvan, ki indul a vádlottak padján ülő jelenlegi fideszesek, valamint a korrupcióval gyanúsított Völner Pál helyett, és látszik az is, hogy több Sándor keresztnevű férfit indít a Fidesz, mint nőt.
A legnagyobb név a brazil elnök fia, Eduardo Bolsonaro. Orbán Viktort főszónoknak kérték fel.
Simonka György helyén egy államtitkárt, Boldog István helyett a mezőtúri polgármestert, Völner Pál helyett pedig az esztergomi alpolgármestert indítja el a kormánypárt a választáson.
A külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjúban elmondta, hogy az oroszokkal a kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat kialakítása nemzeti érdek, továbbá arról is beszélt, hogy az ukrán kisebbségpolitika miatt a kormány lehetőségei korlátozottak keleti szomszédunk bárminemű támogatásában.