#pályakezdő

Mit kezdjen az életével, akit nem vettek fel?
 

Mit kezdjen az életével, akit nem vettek fel?

Munka, tanulás, vagy semmittevés – ezek közül választhatnak azok, akiket idén nem vettek fel egyetemre, főiskolára. Szakértők szerint az OKJ-s képzésnek akkor van értelme, ha az hasznos tudást ad, állás szempontjából pedig szinte lényegtelen, mit választ az ember, az a fontos, hogy legyen tapasztalata, fiatalon a legegyszerűbb munkából is lehet profitálni.

Bakos Dalma Bakos Dalma






Sok pályakezdőt kihagynak az egészségügyi béremelésből
 

Sok pályakezdőt kihagynak az egészségügyi béremelésből

Vannak olyan egészségügyi szakdolgozók, akik mindössze bruttó ezer-háromezer forint közötti emelésre számíthatnak, azok pedig, akik három évnél rövidebb ideje dolgoznak az ágazatban, kimaradnak az egészségügyi béremelésből - írta a Magyar Nemzet szombaton, az egészségügyi államtitkárság által a szakmai szervezeteknek elküldött dokumentumra hivatkozva.

MTI MTI



Diplomások és abszurd vágyaik
 

Diplomások és abszurd vágyaik

Miért a legnépszerűbb egyetemi, főiskolai szakokon – gazdálkodás és menedzsment, turizmus-vendéglátás, pénzügy és számvitel – szeretne továbbtanulni a felvételizők nagy része? Megnéztük, milyen munkáról álmodnak a diplomások, és milyen lehetőségeik vannak valójában.

hvg.hu hvg.hu


Az Audiról álmodik a diplomás pályakezdő
 

Az Audiról álmodik a diplomás pályakezdő

Az Audi Hungária Motor Kft. a legvonzóbb magyarországi munkahely a diplomás pályakezdők körében, de a legkedveltebbek között van a Mol Magyarország, a Nestlé Hungária, a L'Oreal és a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft. is.

MTI MTI



A pályakezdők odébbállnak?
 

A pályakezdők odébbállnak?

A munkaadók aggódhatnak, hogy mihelyst fellendül a munkaerőpiac, a fiatal dolgozók tömegesen állnak majd fel jelenlegi munkahelyükről és néznek más állás után - legalábbis erről ír a Telegraph Online egy friss felmérésre hivatkozva, amely szerint a pályakezdők harmada egyáltalán nem bízik felettesében.

hvg.hu hvg.hu

Diploma után: amikor a papír semmit nem ér
 

Diploma után: amikor a papír semmit nem ér

A brit diplomások harmada inkább továbbtanul, minthogy állást keressen és megpróbáljon betörni a telített munkaerő-piacra – számol be a trendről a Telegraph Online egy felmérés eredményeire hivatkozva.

hvg.hu hvg.hu


Pályakezdők, akik évi 12 millió forintot keresnek
 

Pályakezdők, akik évi 12 millió forintot keresnek

Az ügyvédi irodákban elhelyezkedő pályakezdő diplomások keresnek a legjobban Nagy-Britanniában: akár évi 12 millió forintnak megfelelő összeget is hazavihetnek – írja egy friss felmérés eredményeit ismertetve a Telegraph Online.

hvg.hu hvg.hu

Hetven friss diplomás brit ugrik egy állásra
 

Hetven friss diplomás brit ugrik egy állásra

Átlagosan 70 diplomás és kétszer ennyi felsőfokú végzettséget nem szerző álláskereső jelentkezik egy-egy meghirdetett munkára Nagy-Britanniában - derül ki egy friss felmérésből, amelyről a Telegraph online kiadása is beszámolt.

hvg.hu hvg.hu