szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Európai Bizottság 2,3 milliárd eurót különített el a pályakezdő munkanélküliek számának csökkentésére Szlovákiában - közölte a Hospodárské noviny című szlovákiai gazdasági napilap.

A döntést az indokolta, hogy a munkanélküli pályakezdők aránya az Európai Unió tagországai közül Szlovákiában a második legmagasabb, az aktuális adatok szerint a pályakezdők egyharmadának nincs munkája.

Az összeget az idén és jövőre használhatják fel, a tervek szerint a pénz egy részét kis és középvállalkozások munkahelyteremtő célzatú, a másikat át- és továbbképző ügynökségek támogatására használnák fel.

A 2,3 milliárd euró felhasználásáról egy 12 tagú szakértői csoport dönt, amelynek tagjai közt, különböző állami hivatalok képviselői mellett a szakszervezetek szövetségének elnöke és a munkaközvetítő cégek egy képviselője is helyet kap.

A lap információi szerint Brüsszel - Szlovákián kívül - Görögországban, Lettországban, Litvániában, Írországban, Portugáliában, Spanyolországban és Olaszországban is támogatná a fiatal munkanélküliek magas számának csökkentését.

Nem kelhetünk versenyre Mészárosékkal, de lett két százmilliomosunk - ezek az ötös lottó számai

Nem kelhetünk versenyre Mészárosékkal, de lett két százmilliomosunk - ezek az ötös lottó számai

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

A reptér több mint 100 milliárd forintos osztalékának örül Nagy Márton, miután az állam több mint 1400 milliárdot fizetett érte

A reptér több mint 100 milliárd forintos osztalékának örül Nagy Márton, miután az állam több mint 1400 milliárdot fizetett érte

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet