Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Czomba Sándor szerint ha csökken a pályakezdőknek fizetendő minimálbér, az segítheti a fiatalok foglalkoztatottságát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.
Más uniós tagállamokra hivatkozva Czomba Sándor azt nyilatkozta az InfoRádióban, hogy a tervek szerint Magyarországon is csak bizonyos ledolgozott idő után kapnák meg a teljes minimálbért a fiatalok.
"Nagyon sok országban az a helyzet, hogy a pályakezdő, 18 éves fiatal a mindenkori minimálbér 80 százalékát kapja, majd évente 5-5 százalékos emelkedéssel 22-23 éves korában éri el a teljes minimálbért a fizetése. A pályakezdő fiataltól nem lehet elvárni, hogy a második napon már úgy teljesítsen, mint az, aki 20 éve a munkapadnál vagy az irodában dolgozik, tehát reális ez a fajta különbségtétel, amivel ráadásul óriási mértékben sikerül munkához segíteni a pályakezdő fiatalokat az érintett tagállamokban" - mondta az államtitkár.
A kérdésre, hogy ez az intézkedés elég-e a fiatalok itthon tartására, Czomba azt válaszolta, amíg nem állnak rendelkezésre jól fizető munkahelyek, addig lesz kísértés arra, hogy a fiatalok külföldön próbálkozzanak jobb megélhetést keresni. "Ha azonban a stabilitási időszak lezártával beindul a gazdasági növekedés, azzal elérhető, hogy se fiatal, se idősebb ne vágyjon el az országból" - tette hozzá.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.