Komoly pénzbírság járhat, ha nem viselünk láthatósági mellényt
Érdemes legalább egy láthatósági mellényt az autóban tartani – adott esetben nagyon jó szolgálatot tehet.
Érdemes legalább egy láthatósági mellényt az autóban tartani – adott esetben nagyon jó szolgálatot tehet.
A Deutsche Welle két generáció képviselőjét szólaltatta meg a szombati felvonulás előtt.
Ha nem is zéró a tolerancia a német utakon, de jelentősnek semmiképp sem nevezhető.
A szülőket krétarajzok miatt büntették meg.
A fideszes házelnök javaslatára, kormánypárti szavazatokkal döntött az Országgyűlés a márciusban füstgyertyás akcióval az ülésteremben tiltakozó ellenzékiek megbüntetéséről. A rekordösszegű büntetés mellé újdonságként ezúttal kitiltás is jár.
Rekordgyorsan szabta ki Kövér László házelnök a rekordösszegű – összesen 82 milliós – pénzbírságot a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabály szavazásánál a parlamentben füstgyertyával is tiltakozó ellenzéki képviselőkre. Ezzel azonban nincs vége az ügynek.
A kegyelmi botrány kirobbantója szerint a bírók az Európai Unió Bíróságához fordulhatnak, ha úgy ítélik meg hogy a magyar jogi rendelkezések nincsenek összhangban az uniós joggal.
Már a parlament előtt van a Pride betiltására vonatkozó törvényjavaslat.
A török szövetség szerint a portugál edző nemcsak sértő megjegyzéseket tett a török játékvezetőkre, hanem megsértette a sportetikát, valamint kijelentései erőszakot hirdettek, és a szurkolókat is rendbontásra buzdíthatják.
A motor álló helyzetben történő melegítése is pénzbüntetést jelenthet a németeknél.
A férfi 2011-ben egy 17 éves lánnyal létesített szexuális kapcsolatot ellenszolgáltatás fejében, amiért pénzbírságra ítélték.
Az Alkotmánybíróság elutasította Pankotai alkotmányjogi panaszát.
Nemcsak az álló helyzetben melegített motorért, hanem a lefagyott szélvédőért is büntethetnek a német rendőrök.
Másfél éve már kapott egy negyvenmilliós bírságot a pénzintézet, de az akkori hiányosságokat nem rendezték maradéktalanul a jegybank szerint.
A sofőr, akit először kapcsoltak le a sportautóban, 110 helyett 226-tal hajtott.
Keresztény Zoltán a politikai elitet jelképező fakeresztet állított egy novemberi tüntetésen, majd otthagyta.
Egy közlekedési szakjogász szerint a pénzbüntetéseknek esetükben nincs sok visszatartó ereje.