Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A fideszes házelnök javaslatára, kormánypárti szavazatokkal döntött az Országgyűlés a márciusban füstgyertyás akcióval az ülésteremben tiltakozó ellenzékiek megbüntetéséről. A rekordösszegű büntetés mellé újdonságként ezúttal kitiltás is jár.
A szankcionált ellenzéki képviselőkről egyenként voksolva – ahogy arra előzetesen számítani lehetett – megszavazta hétfői ülésén az Országgyűlés a Kövér László fideszes házelnök nevéhez köthető eddigi legszigorúbb fegyelmi büntetést, amit parlamenti képviselőkre szabtak ki. (Mind a hat esetben jellemzően 110 körüli Fidesz–KDNP-s igen vokssal, 30 alatti ellenzéki nem szavazattal és néhány mi hazánkos, illetve független tartózkodás mellett született döntés a szankciókról.)
Azért, mert a Pride betiltását is lehetővé tevő jogszabály szavazásánál, március 18-án a fél tucat ellenzéki képviselő az ülésteremben füstgyertyával is tiltakozott a gyülekezési jog ilyen korlátozása ellen. A kormánypárti jogszabály-módosítást így is megszavazták, de a füst miatt szünetet kellett elrendelni:
A büntetés érinti a füstgyertyázó Hadházy Ákos független, Lőcsei Lajos és Bedő Dávid momentumos képviselőket, továbbá a karzatról Orbánt és Putyint ábrázoló fotókat leszóró, szintén momentumos Sebők Évát, Gelencsér Ferencet és Tóth Endrét is:
A pénzbírságok összege eléri a 82 millió forintot, a szankciók így alakultak:
A döntésre reagált Tompos Márton, a Momentum elnöke is. Facebook-posztjában azt írta: „Történelmi időket élünk. Ma olyan dolog történt, ami az elmúlt 35 év magyar demokráciájában sosem: a magyar emberek által megválasztott képviselőket tiltott ki a fideszes többség a parlamentből. De az idáig vezető út is történelmi, ugyanis az 1989-es rendszerváltás fő vívmányát, a gyülekezési törvényt veszi el tőlünk a fideszes kétharmad. Ez ellen a történelmi bűn ellen a Momentum képviselői is rendkívüli eszközzel tiltakoztak: füstgyertyákkal, szórólapokkal és kürtökkel”.
Tompos azt is írta: „Ellenállunk a Fidesz jogfosztó törvényeinek, ellenállunk a hazugságoknak, ellenállunk a propagandának és ellenállunk a kitiltásnak is. Nincs az a pénzbüntetés, nincs az a rendőri kényszer, nincs az a parlamenti döntés, ami el tudna minket hallgattatni. És nemcsak minket, hanem a dühös, de szabadságszerető embereket, akikkel másfél hónapja küzdünk vállt vállnak vetve a hidakon, a Parlamentnél vagy a közmédiánál”. A pártelnök a május 1-jei tüntetésre invitált, és bejegyzését azzal zárta:
„Minket kitilthatnak, de az igazságot nem tudják!”
Szintén a Facebookon reagált a döntésre Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője, aki azt írta: „Az egypárti kétharmad ma szavazott az országgyűlésben: kitiltottak a parlamentből, és 24 millió forintra büntettek, mert tiltakozni mertem a gyülekezési jogok korlátozása ellen. (…) Az egypárti kétharmad de facto zsarnokság, ahol az ország sorsáról egy szűk hatalmi kör dönt – mindenféle korlátozás nélkül”. Megjegyezte, ezért küzd a Momentum az egypárti kétharmad túlhatalma ellen – függetlenül attól, hogy mely párt vagy mely miniszterelnök kezében összpontosul. Hozzátette:
„Putyinizálódik, fasizálódik a rendszer. Mert a korlátlan túlhatalom birtokában ezt is megengedhetik maguknak.”
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.