Rendőrök mentettek meg egy tűző napon autóba zárt kislányt Dorogon
A gyereket szerencsére nem kellett kórházba vinni.
A gyereket szerencsére nem kellett kórházba vinni.
A rendőrség kimerítő tájékoztatót adott arról, milyen korlátozásokra, változásokra kell számítani a környéken, milyen útvonalon közelíthető meg a pálya, és fontos információkat is megosztott honlapján.
Ki akarták szabadítani 15 éves társukat az őrizetből a bajorországi Starnbergben.
Egy középkorú nőt, az eltűnt férfi élettársát őrizetbe vették.
A bolgár, illetve a francia hatóságok által körözött járműveket foglaltak le a rendőrök a Csongrád megyei határátkelőhelyen.
A megrugdosott férfi feljelentést tett, a rendőrök 10 perccel később elfogták a férfit.
Végzetes hibának bizonyult, hogy belehajtottak egy álló rendőrautóba egy rendőrségi épületnél.
127 kispuskalőszert találtak a rendőrök Mecséren, miután lopás miatt kiszálltak a bejelentés helyszínére.
Két méter magasból hajigálta a parkolóra.
A részeg férfi azért ütött, mert nem engedték felszállni a járatra.
Újabb horrorszállítmányt kellett lekapcsolnia a rendőröknek a magyar utakon.
A férfit az utolsó pillanatban húzták be a peremről.
Erőszakos eseményekbe torkollt a hongkongi tüntetéshullám legújabb megmozdulása hétfőn hajnalban, a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, egy civil csoport pedig megtámadta a demonstrálókat – derül ki a South China Morning Post című hongkongi lap internetes felületén közölt tudósításból.
Már a Keleti pályaudvaron figyelték, majd a vonaton akcióba léptek. Csak arra nem számítottak, hogy a rendőrök is résen vannak.
Ellenőrzést tartottak éjszaka Budatétényben, forgalmikat vettek el, négy embert pedig kábítószer birtoklása miatt előállítottak.
Fiatal férfiak egy csoportja széttépte és az utcán égette el a szivárványos zászlót.
Nem használt a lebeszélés, cselekedni kellett.
Kalocsán egy 27 éves nőnek ruhákra fájt a foga, de lebukott, így majdnem harapásig fajult a történet.