Ezrével hagyják ott a rendőrök a hivatásos állományt
Komoly a munkaerőhiány a rendvédelmi területen, valamennyi szakma bajban van a rendőröktől és a tűzoltóktól a pénzügyőrökön át a büntetés-végrehajtásig – írja a Népszava.
Komoly a munkaerőhiány a rendvédelmi területen, valamennyi szakma bajban van a rendőröktől és a tűzoltóktól a pénzügyőrökön át a büntetés-végrehajtásig – írja a Népszava.
Egyelőre két emberöléssel és csalással gyanúsítják.
Két, egyelőre ismeretlen férfi vette el egy harmadik mobilját Budapesten.
Lopás miatt folyik eljárás ellene a rendőrségen.
Mentőállomás előtt történt az eset, három férfi ellen eljárás indult.
A Ferenciek terén sétált hazafelé, amikor belekötött egy tízfős társaság.
A sofőr elvesztette uralmát a jármű felett és fának csapódott, a helyszínen meghalt.
Új információkhoz jutott a rendőrség, így már megtalálta az elkövetőket.
A bűnügyi statisztikák szerint a budapesti közbiztonság látványosan javult. A kedvező statisztikákból azonban az is kiderült, hogy a lakásbetörések és az autólopások többsége felderítetlen marad – olvasható a csütörtökön megjelent HVG-ben.
Futni hagyják a kórházigazgatót, cserébe kapnak kezelést.
Önbíráskodás, valamint súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság egy gyanúsítottal szemben.
Ennek a több mint 600 lóerős szedánnak nem sok ellenfele akad az autópályákon.
Elég félreismerhetetlen mozdulatokat rögzített a kamera.
A főkapitányság munkatársa az adathordozót a kulcskarikájára fűzte, úgy vesztette el.
Különleges megoldást választottak a probléma megoldásához.
Három-négy tinédzser terrorizálja a környéket, a rendőrség több esetben is eljárást indított.