Segélyhívón rendelt pizzát egy kisfiú – nagyon jó fej rendőrökre talált
Az ötéves Manuel Beshara nagyon éhes volt, segélyvonalon kért pizzát.
Az ötéves Manuel Beshara nagyon éhes volt, segélyvonalon kért pizzát.
Hat férfi holttestére bukkantak a tragédia áldozatainak keresésekor, nem merült fel bűncselekmény gyanúja egyik esetben sem.
Van létszámhiány a rendőrségnél, de a közbiztonság kiegyensúlyozott. Azért lehet, hogy majd lesz fizetésemelés – állítja a belügyminiszter.
Hacsak nem arra vágyik, hogy az olasz rendőrök sípolva hajtsák el, és még fizetnie is kelljen.
Egy VII. kerületi kórházból tűnt el augusztus 6-án, a rendőrség keresi.
A férfit garázdaság és rongálás miatt állították elő.
Két fotóst ért több millió forintos kár a vasárnapi Formula-1-es Magyar Nagydíjon: a verseny után eltűnt a felszerelésük egy része.
Mire a rendőrség megérkezett, a kutya elpusztult.
Az Amazon kapucsengője miatt már eddig sem lehettek túl nyugodtak a felhasználók, most azonban egy újabb adalék miatt aggódhatnak.
Közleményük mellé több fotót is tettek, azt mutatva, hogyan néz ki egy rendőrségi élelmiszercsomag.
A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket.
A BRFK szerint ők nem adtak rossz szendvicset senkinek, de a vidékről felvezényelt rendőröket nem ők látják el.
A motortérben találtak rá a fegyverre és a hangtompítóra.
Ezen kívül eseménytelen nap volt rendőri szempontból a szombati.
Egy közlekedési balesetben sérült férfin segítettek Kecskeméten.
Bizonyossá vált, hogy nincs életben a múlt héten elrabolt, a gyanú szerint nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves Alexandra Macesanu, miután az igazságügyi orvostani intézet által végzett DNS-vizsgálat kimutatta, hogy az ő elszenesedett csontjait találták meg a gyanúsított házában.
Befejeződött a baleset helyszínelése az M1-es autópályán.