szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A bolgár, illetve a francia hatóságok által körözött járműveket foglaltak le a rendőrök a Csongrád megyei határátkelőhelyen.

Egy román férfi 2019. július 24-én 7 óra 45 perckor egy bolgár honosságú Fiat Ducato vezetőjeként akarta az országot elhagyni a Csongrád megyei Csanádpalotánál. A rendőrök ellenőrizték az adattárat, és megállapították, hogy a furgon szerepel a körözési rendszerben, azt a bolgár hatóságok keresik.

©

Néhány óra múlva egy török sofőr jelentkezett belépésre egy francia honosságú Range Rover Sport HSE típusú luxusterepjáróval szintén Csanádpalotánál. Kiderült, hogy az autó alvázszámát, rendszámát és forgalmi engedélyét módosították, a kocsit a francia hatóságok körözik. A Makói Rendőrkapitányságon egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozók a csaknem 11 millió forint összértékű járműveket lefoglalták.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Nem vall szégyent az Autobahnon a 300 lóerős Volkswagen Golf GTI Clubsport

Nem vall szégyent az Autobahnon a 300 lóerős Volkswagen Golf GTI Clubsport

Az Európai Unió a járványban megmutatta, hogy ha kell, tud gyorsan dönteni

Az Európai Unió a járványban megmutatta, hogy ha kell, tud gyorsan dönteni

Olyan többséggel választották újra a portugál elnököt, hogy második forduló sem kell

Olyan többséggel választották újra a portugál elnököt, hogy második forduló sem kell