Eltűnt az Interpol igazgatója
Nyomozás indított a francia rendőrség, miután az Interpol igazgatójának felesége bejelentést tett férje, Meng Hung-vej eltűnéséről – közölték pénteken hírügynökségek rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Nyomozás indított a francia rendőrség, miután az Interpol igazgatójának felesége bejelentést tett férje, Meng Hung-vej eltűnéséről – közölték pénteken hírügynökségek rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A tömeges bevándorlás kezelésére minden eddiginél több pénzt, 155,1 milliárd forintot költött a kormány tavaly, csak épp tömeg nem volt.
A rendőrség visszadobta a jegybank feljelentését Gyurcsányék cége miatt, az MNB szerint az érvek szakmailag nem megalapozottak.
A rendőrség elutasította az MNB feljelentését, így az Altus megússza az ügyet a jegybanki bírsággal.
Kivilágítatlanul száguldott az M3-as autópályán, majd behajtott egy településre, ahol szinte minden KRESZ-szabályt megszegett, majd a rendőrautónak is nekihajtott.
A hatóság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával vizsgálódik.
A háromfős társaság egy apartmanban járta sorra a szobákat, pénzt és műszaki cikkeket vittek el.
A portugál klasszis közleményt adott ki, nyugodtan várja a vizsgálatok lezárultát.
Sorozatbetörés miatt már körözte a rendőrség, Soroksáron bujkálhatott a gyilkosság időpontjában, majd másnap egy újabb betörés miatt Siófokon fogták el.
Fóliasátorban nevelgette a növényt, de lebukott.
A rendőrség megelégelte, hogy romlanak a baleseti statisztikák, és mivel jogszabály nem tiltja, mostantól lesből is mérni fogja az autósokat.
Egy kutyasétáltató férfi vette észre, rászólt, így tudott a nő elmenekülni.
Az eddigi rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese lett az.