Bekapcsolták a világ legnagyobb repülőgépének mind a 6 hajtóművét – fotók
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Stratolaunch nevű repülő, amely szó szerint akkora, mint két másik.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Stratolaunch nevű repülő, amely szó szerint akkora, mint két másik.
hvg.hu
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség már nem ajánlja a légitársaságoknak, hogy arra menjenek.
MTI
Az Icelandair kifejezetten a hosszú utakat akarta feldobni, mivel egy felmérésből kiderült, az utasok többsége rettentően unatkozik a reptéren vagy a fedélzeten.
hvg.hu
Mindenről kérjen számlát, legyen kitartó, és tartsa észben, hogy nem önnek kell bizonyítania a légitársaság hibáját – ezt tanácsolják a fogyasztóvédők annak, akinek törlik a gépét. Arra azonban érdemes felkészülni, hogy nem fogja minden pénzét visszakapni.
hvg.hu
Egyetlen városba sem utaztak annyian Lutonból és Charleroi-ból, mint Budapestre.
hvg.hu
Nagyon ritka helyzetbe keveredtek a Delta Air Lines egyik járatának utasai és személyzete. A hurrikánba kerülő utasszállítónál talán csak az a ritkább, amikor óriási szakértelemmel sikerül kikeveredni minden idők második legnagyobb erősségű forgószelének karmaiból.
A gép Glasgow-ból indult volna, de egy éjszakát késett.
MTI
Az elmúlt időszakban leginkább csak a Delta Air Lines botrányairól lehetett hallani, a cég azonban május óta tesztelt egy olyan fejlesztést, aminél egyszerűbb beszállási módot nem tudunk elképzelni.
hvg.hu
Mezítláb kimegy a wc-re, és nem sejti, hogy ezzel alaposan kiakasztja a hajózó személyzetet. Itt van 25 olyan dolog, amelyet inkább ne tegyen.
hvg.hu
Persze nem általánosítanánk, és a légitársaságnak már így sem hiányzik 2017-re több rúgás, de ez a gif magáért beszél.
hvg.hu
Veszélyes manővert kaptak lencsevégre Nyíregyházán.
hvg.hu
Három utas lefogta, majd a légiutaskísérők biztonsági övekkel kötözték meg a kezét.
hvg.hu
A cég vételi ajánlatot tett az olasz légitársaságra.
MTI
A Lufthansa gépe inkább visszarepült Frankfurtba.
MTI
Kisebb repülők átszállítására ide hívott orosz gépek landoltak kedd délután a budapesti repülőtéren.
hvg.hu
Az Air France indít új fapados légitársaságot, amely európai és tengerentúli járatokat is tervez.
MTI
Világszerte jelentősen, akár harmadával csökkentheti a légi közlekedést a következő évtizedekben a klímaváltozás miatt megemelkedő hőmérséklet. A szakértők több évtizedes távlatban számoltak, de már az idei nyárról is van vészjósló példa.
MTI
A Malév csődje után megszűnt a közvetlen járat Magyarországról az Egyesült Államokba. Jövő évtől a LOT lengyel légitársaság állítja majd helyre az összeköttetést Budapest és New York között.
hvg.hu
Újabb fapados légitársaság vezetőjében merült fel az állva utazás ötlete.
hvg.hu