Az Air India elnöke szerint a lezuhant repülőgép hajtóművei kifogástalan állapotban voltak
Először szólalt meg a légitársaság vezetője a repülőgép-katasztrófa óta.
Először szólalt meg a légitársaság vezetője a repülőgép-katasztrófa óta.
Volt, aki még a mentés után is sokáig remegett. A szerencsétlenség ugyanakkor gyorsan összekovácsolta az utasokat, akik egymásnak segítettek a nehéz helyzetben.
A Delta Air Lines CRJ900-as repülőgépe fejjel lefelé landolt, miután kényszerleszállást hajtott végre a torontói Pearson repülőtér kifutópályáján.
A fizikusok, repülőmérnökök pontosan el tudják mondani az elméleti hátteret, de vannak a néhányan, akik a saját bőrükön is megtapasztalták, mire képes a légnyomáskülönbség.
Az amerikai elnök szerint a sokszínűség, az egyenjogúság és az elfogadás programja, amelyet a Szövetségi Légügyi Hatóságnál is bevezettek azt is jelenti, hogy „a toborzás súlyos értelmi és pszichológiai fogyatékossággal rendelkező személyekre összpontosít”.
A szemtanúk elmondása szerint recsegő hangot hallottak, mintha egy elektronikus eszköz égett volna.
A kazahsztáni és dél-koreai halálos légi balesetek – ahol a túlélőket a repülőgépek hátsó üléseiből sikerült élve kiszabadítani – felvetették a kérdést, hogy vajon a repülőgép végében lévő ülések biztonságosabbak-e a többinél.
Az ütközés öt ember halálát okozta.
Több híve zokogva vett búcsút a Wagner orosz zsoldoshadsereg vezetőjétől, akinek a magángépe szerdán zuhant le.
A négy gyerek csodával határos módon 5 hétig élt a dzsungelben egy repülőgép-szerencsétlenség után, most az apjukat azzal vádolják, hogy 13 éves nevelt lányát rendszeresen bántalmazta szexuálisan.
A két pilóta katapultált, de csak egyikük élte túl a balesetet.
A könyv is hamarosan megjelenik a világsajtót bejárt megmenekülésükről.
Csodával határos módon mind a négyen túlélték a repülőgép-szerencsétlenséget és a majd öt hétnyi egyedüllétet.
A növényzetből csináltak maguknak menedékhelyet és gyümölccsel táplálkoztak, az édesanyjuk és a pilóta is meghalt.
Hat ember vesztette életét.
Hadihajók is keresték a roncsokat és túlélőket a térségben, de csak a repülőgép darabjait és mentőmellényeket találtak eddig.
Mostanra végeztek a feketedobozok adatainak elemzésével, így jutottak a pilótafülkében elhangzott beszélgetésekhez.
Pénteken zuhant le a pakisztáni utasszállító 99 emberrel a fedélzetén, amely egy közeli lakónegyedet is letarolt. A baleset pontos oka egyelőre még tisztázatlan.
Az Ukraine International Airlines repülőgépének vélhetően műszaki hibája volt.